Felrobbant egy víztorony Fehérgyarmaton (frissítve - okok)

Felrobbant a vízmű Fehérgyarmaton kedden; senki sem sérült meg, több településen azonban vízkorlátozásra kell számítani.

MTI

Közveszély-okozás gyanújával nyomozást rendelt el a rendőrség ismeretlen tettes ellen a kedd délelőtt felrobbant fehérgyarmati víztorony ügyében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Fülöp Gergely elmondta: az előzetes szakvélemények alapján feltehetően az üzemeltetés során felgyülemlő gáz robbanhatott fel.
   
A százados hozzátette: a további - szakértők bevonásával folytatott - vizsgálat azt hivatott tisztázni, hogy emberi mulasztás állhat-e a háttérben. A robbanás során személyi sérülés nem történt.
   
Pernyák Sándor, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott, valószínűleg metángáz okozta a hidroglóbusz felrobbanását. Az 1993-ban épített víztorony teteje teljesen szétnyílt a detonációtól, a víz kifolyt belőle, a torony szigetelése és lemezdarabjai 50-100 méteres körzetben szóródtak szét a környéken.
   
A balesetben nem történt személyi sérülés. Az érintett településeken, azaz Fehérgyarmaton, Mándon, Kömörőn és Penyigén biztosított a vízellátás. A robbanás egy villanyvezetéket tartó betonoszlopot is kidöntött, így az áramellátás az elektromos rendszer helyreállításáig szünetel a környéken.

OLDALTÖRÉS: Le kell bontani a felrobbant víztornyot

Le kell bontani a felrobbant víztornyot

Le kell bontani a felrobbant víztornyot

Le kell bontani a felrobbant víztornyot

Valószínűleg le kell bontani a keddi robbanásban megrongálódott víztornyot Fehérgyarmaton; az új hidroglóbusz 150 millió forintba is kerülhet - közölte Tilki Attila (Fidesz), a város polgármestere az MTI-vel.

A városvezető elmondta: az okokat egyelőre csak találgatni lehet; felvetődött az anyagfáradás és a metángáz-robbanás lehetősége. A rendőrség közveszélyokozás miatt indított vizsgálatot, de a polgármester szerint nem feltétlenül valószínűsíthető az emberi mulasztás.

Az 1993-ban épített hidroglóbuszból mintegy 700 köbméternyi víz zúdult ki. A szétrepülő lemezdarabok két házat megrongáltak, de senki sem sérült meg. A futballpálya mellett álló víztorony annyira megroggyant, hogy épen maradt részét le kell majd bontani - mondta Tilki Attila. 

Hozzátette: a vízellátást - a megszokottnál kisebb nyomással - jelenleg szivattyúkkal biztosítják a szatmári városban és három környező községben élő 11 ezer embernek. A megrongálódott villanyoszlopok és a leszakadt vezetékek miatt a víztorony környékén áram sincsen, az áramszolgáltató kedd estére ígéri a rendszer teljes helyreállítását.
 
Ahhoz, hogy a vezetékekben újra a megszokott nyomás legyen, új víztornyot kell építeni, ennek költsége elérheti a 150 millió forintot - közölte a polgármester. 
 
Pernyák Sándor, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője szerint a legfontosabb feladat, hogy a torony épen maradt részét biztonságossá tegyék, ehhez azonban el kell távolítani a lógó vezetékeket és lemezdarabokat.
 
Jelenleg helikopterről szemrevételezik a víztornyot, mert a környéke elázott, így sem tűzoltóautóval, sem pedig létrás kocsival nem lehet megközelíteni - közölte az ezredes. Mint mondta, szerda reggelre várják azt a társaságot, amely a bontási munkákban segít a tűzoltóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!