2010.07.07. 14:52
Fogházbüntetést kért az ügyész a séi cukrászat vezetőjére
Fogházbüntetést kért az ügyész annak a séi cukrászüzemnek a vezetőjére, akit több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolnak, és akinek ügyében szerdán hangzottak el a perbeszédek a Szombathelyi Városi Bíróságon.
Az ügyész indítványozta azt is, hogy a vádlottat a bíróság meghatározott időre tiltsa el a cukrász foglalkozás gyakorlásától, és kötelezze az eddigi bűnügyi és perköltségek viselésére is.
A vád szerint 2006 augusztusában a séi cukrász 418 ember megbetegedésével járó szalmonellafertőzést okozott azzal, hogy üzemében nem megfelelő körülmények között készítettek el kétféle süteményt. A fertőzés következtében 103-an kerültek kórházba, hatan pedig belehaltak a szalmonellafertőzés okozta szövődményekbe.
Az ügyész szerint a szakértői vélemények alapján egyértelmű, hogy a fertőzés forrása a séi cukrászüzem volt, ezt támasztja alá érvelése szerint az is, hogy nemcsak a közétkeztetésben részt vevők betegedtek meg szalmonellától, hanem azok is, akik séi cukrászüzem mellett, a vállalkozás részeként működtetett cukrászdában vásároltak a termékekből.
A vád szerint a cukrász többszörösen megsértette a higiéniai szabályokat, a technológiai előírásokat és azt az alapelvet, hogy csak emberi fogyasztásra alkalmas terméket hozhat forgalomba élelmiszerként.
Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott irányította a cukrászüzemet, ő adott utasítást a technológiai folyamatok sorrendjére, így gondatlansága, mulasztása ok-okozati összefüggésbe hozható a fertőzéssel és későbbi tragikus kimenetelével.
A védelem szerint azonban a vád és a szakértői vélemények is csupa feltételezésen alapulnak, több ponton ellentmondanak egymásnak, vannak olyan szakértői vélemények is - köztük az ÁNTSZ vizsgálati jegyzőkönyve -, amelyek a vádlott ártatlanságát támasztják alá.
Eddig azt senki sem tudta megmondani, hogy a szalmonella kórokozója hogyan került bele a süteményekbe, márpedig csupán feltételezésekre nem alapítható ítélet, ezért a védelem álláspontja szerint a vádlottat a bíróságnak fel kell mentenie - hangoztatta a vádlott ügyvédje.
A Szombathelyi Városi Bíróság az ügyben július 14-én hirdet első fokú, várhatóan nem jogerős ítéletet.