Kinyitott a pajta - Szarvas József portáján szól a muzsika

Olyan ez, mint a szerelmeskedés. Jó emberek összejönnek, csinálnak valami jót, aminek illata, ritmusa van  jellemezte tömören a Szarvas József viszáki portáján csütörtökön megkezdődött négynapos ünnepet Szőke András, aki hajnali fél hatkor indult el Taliándörögdről, hogy a délutáni megnyitóra megfőzze a beígért vargányás pörköltet.

De eljött Szarka Gyula is a Ghymes Együttesből, hogy Szarvas József barátjával előadjon néhányat a magyar irodalom legszebb borverseiből. Bor és a leánykák: ez volt a cím, amely micsoda véletlen még rímelt is Szőke András szerelmeskedős hasonlatára.

És ott volt Hegedűs Endre festőművész is, aki már tavaly felmérte a terepet, hogy legyen ideje gondolkodni, mi illene igazán a pajta falára. Jól választott: harsány, eleven, szuggesztív portréi életet lehelnek a térbe. És jó, hogy láttuk-hallottuk Sulyok Gabriella grafikust, aki a T-Art Alapítvány részéről biztos kézzel válogatja össze a viszáki tárlatok anyagait. Az istállóban bár a házigazda színész szerint már méltatlan ez a szó pajta melletti, kisebb kiállítótérhez az idén az 1989-ben elhunyt Rékassy Csaba Ovidius Metamorphosis című művéhez készült  rézmetszeteit tekinthetik meg a látogatók.

És igen, ott voltak a viszáki portán a Zuboly együttes tagjai is. Amikor leszakadt az ég, a dobon, falevélen és szájharmonikán játszó Benke Félix  félmeztelenre vetkőzve beállt az ereszcsatorna alá, és megfürdött az esővízben.

És persze eljöttek a viszákiak is. Legelébb, még a készülődés idején Mihályné, vagy ahogy Viszákon hívják: Sefele Erzsi néni futott be, ezúttal is egy nagy tál pogácsával. Aztán jött az elválaszthatatlan hármas:  Pungor Gézáné, Éva néni, Szocsics Lászlóné, Zsuzsi néni és Schretter Gézáné, Lenke néni, akiknek a pajtaszínház az ifjúságot (is) jelenti. Míg Szőke András pörköltjét kanalazták, felemlegették a régi szép időket, amikor a Rege tanító úr felesége, Magdus néni által készített kreppszoknyában játszották a tündéreket a János vitézben. Pajtaszínház volt az is kuncogtak jóízűen. Azt hiszem, ez a titka a viszáki szerelmeskedésnek. Hogy megint van valaki, aki  mint annak idején a Rege tanító úr  tesz valami jót és szépet a faluért, a közösségért.