Súlyos baleset a 4-es főúton - fémhulladék borult az úttestre

Egy ember súlyosan megsérült, amikor összeütközött egy fémhulladékot szállító teherjármű és egy személygépkocsi péntek délelőtt a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán a Szent István híd közelében; az út érintett szakaszát teljes szélességben lezárták

MTI

A személyautó vezetője a karambol következtében súlyos sérüléseket szenvedett, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóroncsból. A baleset során mindkét jármű az árokba borult, a fémhulladék az úttestre ömlött.  

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útzár van érvényben. Az eset után Szabó Zita százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a rendőrség felvette a kapcsolatot a katasztrófavédelmi igazgatósággal.

A nagy melegben ugyanis szükségessé vált az emberek folyadékkal való ellátása. A dugóban veszteglő autókban, amelyekben nincs légkondicionáló, a hőmérséklet 40-50 Celsius-fok is lehet.
 
Pókász Endre, a városháza sajtófelelőse közölte: az önkormányzat munkatársai is elindultak, hogy a városban rekedt autósoknak ásványvizet osszanak. Terveik szerint az önkéntesek kimennek a 4-es főút mellé is, mert ott még súlyosabb az autósok helyzete.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!