Szücs Gábor: A mi vállunkon kell, hogy felkapaszkodjanak a tehetséges ifjú szocialisták!

Tisztújító kongresszust tartottak a hétvégén a szocialisták. A tanácskozás két vasi szervezője szerint a szombati esemény mérföldkő lehet az MSZP életében, a politológusok szerint nem lehet radikális megújulásról bestélni.

Angyal László

Oroszvári Péter az MSZP egyik szombathelyi alelnöke, mint  a rendkívüli kongresszus egyik szervezője volt jelen a tanácskozáson.

- Az egyik második kerületi hotel konferenciatermében gyűlt össze  a csaknem négyszáz küldött. Maratoni hosszúságú volt a szavazási procedúra: délelőtt kilenc órától este hétig tartott. A tisztújítás azért húzódott el ilyen sokáig, mert a legmagasabb pozíciók (elnök, a helyettese és két alelnök) betöltése után 26 jelölt maradt a 10 elnökségi tagsági helyre. 

Ez is mutatja, hogy  nem voltak előre leosztott lapok, előző nap lehetetlen volt  megtippelni, ki lesz tagja az elnökségnek. Bejutott az a Szanyi Tibor, aki még soha sem volt pozícióban, illetve több olyan fiatal politikus is, aki kevéssé ismert még  a nagyközönség előtt.

Szücs Gábor  régi motoros a vasi szocialisták között. Szombaton ő volt a szavazatszámláló bizottság elnöke a tisztújító kongresszuson. Szerinte egyértelmű, hogy  gerenációváltás zajlik a párt vezetésében.

- Bátran kijelenthető, hogy teljes garnitúraváltás történt az MSZP-ben. Az új pártelnök, Mesterházy Attila csak tavaly, mint   miniszterelnök-jelölt került reflektorfénybe, helyettese Balogh András sem volt az előző években a párt vezető testületeinek tagja. A két elnökhelyettes közül az egyik a párt emblematikus alakja, Kovács László, aki öt évig  nem volt itthon, hiszen  uniós biztosként tevékenykedett. A másik pedig az a Szabadkai Tamás, aki 34 évével a pártvezetés legfiatalabb tagja.

Felvetésünkre mikor lesz fiatal vasi szocialista poltikus az országos vezetésben ?  

Szücs Gábor így felelt: vannak tehetséges fiatalok a megyében, akik a mi vállunkon kell, hogy felkapaszkodjanak, odategyék magukat, megerősödjenek, és akkor mi eggyel még hátrább léphetünk.

OLDALTÖRÉS: Politológusok: nem hozott látványos megújulást az MSZP kongresszusa


Politológusok: nem hozott látványos megújulást az MSZP kongresszusa


Politológusok: nem hozott látványos megújulást az MSZP kongresszusa


Politológusok: nem hozott látványos megújulást az MSZP kongresszusa

Nem történt meglepetés az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán az MTI-nek hétfőn nyilatkozó politológusok szerint. A Nézőpont Intézet és a Progresszív Intézet elemzői arra hívták fel a figyelmet, hogy a várható önkormányzati választási vereség előtt háttérbe húzódtak a szocialisták meghatározó politikusai, az MSZP esetleges megújulása azonban várat magára.

"Abból, hogy a korábbi figurák új helyre kerülnek a sakktáblán, még nem következik automatikusan az újrakezdés, új arcot pedig keveset láthatunk" - értékelte az MSZP szombati tisztújítását Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet vezető elemzője.

A politológus szerint az elnökhelyettessé választott Balogh András pártvezetésbe integrálása hasznos lehet, mivel így a szocialistáktól eddig távolabb álló "konszenzusos személy" képviselheti az MSZP-t a nyilvánosság előtt. A fiatalítási törekvés azonban csak részben érvényesült, és kérdéses, hogy az elnökség új tagjai - így Kunhalmi Ágnes és Harangozó Tamás - nemcsak epizódszereplők lesznek-e például Kovács László mellett - mondta.

Szomszéd Orsolya arra is kitért, hogy Szanyi Tibor sikeres egyéni választókerületi szereplése ellenére "magasabb posztra nem pályázhatott", a politikust még mindig az MSZP "fenegyerekének" tartják, így meg kellett elégednie az elnökségi tagsággal.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint valószínű, hogy a jelenlegi felállás csak ideiglenes, és az önkormányzati választáson várható újabb, nagyarányú vereség után ismét "a nulladik kilométerkőhöz" kerül az MSZP. Így esélyhez juthatnak azok, akik most a háttérben maradtak és kivárnak.
 
A szocialisták szombati kongresszusa "szinte láthatatlan maradt" a nagyközönség számára, nem hangzott el markáns, új üzenet, így önmagában az esemény nem ad lendületet a pártnak - fogalmazott a politológus, hozzátéve: a megújuláshoz hatásos akciókra, kezdeményezésekre lenne szükség.

Nem szolgált meglepetéssel az MSZP kongresszusa Filippov Gábor, a Progresszív Intézet munkatársa szerint sem. A pártelnöki tisztségre Mesterházy Attila személyében egyetlen jelölt volt, míg a feltehetően súlyos önkormányzati választási vereség előtt a háttérbe húzódtak olyan, a párton belül erős politikusok, mint Gyurcsány Ferenc és támogatói, illetve a továbbra is jelentős népszerűséggel bíró Szili Katalin - mondta.

Az elemző szerint ugyanakkor az MSZP érezhetően folytatni kívánja a választási kampány elején megkezdett stratégiáját, amelynek lényege a Gyurcsány-éra örökségétől való "rugalmas elszakadás". Ennek tudható be, hogy az országos tisztségekre javarészt új személyeket választott a kongresszus, miközben a megyei elnökök túlnyomó többsége a helyén maradt - jelentette ki.
 
Filippov Gábor kiemelte, hogy Kovács László alelnöki posztja és Puch László elnökségi tagsága nehezen értelmezhető a "radikális megújulás" jeleként, és árulkodó az is, hogy a korábbi pártvezetők közül Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Lamperth Mónika az elnökség mögötti informális tanácsadó testületben folytatja pályáját.
 
A személyi változásokat tekintve radikális megújulás helyett inkább "visszakanyarodásról" érdemes beszélni - fogalmazott Filippov Gábor, hozzátéve, hogy Mesterházy Attila politikai profiljától Balogh András "előhúzásán" át Szanyi Tibor elnökségi tagságáig minden jel arra utal, hogy az MSZP a Medgyessy Péter-féle szociáldemokrata vonalhoz visszatérve igyekszik kimászni eddigi történelmének egyik legmélyebb hullámvölgyéből.
 
A Progresszív Intézet elemzője rámutatott: noha valóban fontos, hogy a szocialisták üzeneteit új vagy "kevésbé kompromittált" arcok közvetítsék a választóknak, a személycserék inkább csak a megújulás alapját képezhetik. "A fő kérdés nem az, kik ülnek az elnökségben vagy éppen az elnöki, elnökhelyettesi székben, hanem hogy mennyiben fog változni az MSZP működése ellenzéki pártként" - mondta.
 
A politológus szerint ez azért fontos, mert az új Országgyűlés megalakulása óta eltelt két hónapban az MSZP-frakció tevékenységét "az erőtlenség, a koncepciótlanság és az új szerepkörhöz való alkalmazkodás nehézkessége jellemezte".
 
Filippov Gábor hangsúlyozta, hogy bár az MSZP-vel kapcsolatban sok szó esik az ideológiai innováció szükségességéről, legalább ilyen lényeges a vonzó alternatívát kínáló ellenzékiség megalapozása, a napi politikai taktika következetessége és mindenekelőtt a párt kommunikációjának ötletesebbé, ütőképesebbé tétele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!