Végső búcsút vettek Kállai Ferenctől

Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt pénteken Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában.

MTI

A nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja életének 85. évében hunyt el július 11-én, hosszan tartó betegség után.

A kultúrát felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) nevében Nagyné Varga Melinda búcsúzott "a legnagyobbak közé való színészóriástól". Mint kiemelte, Kállai Ferencet nem lehetett beskatulyázni: egyaránt hitelesen alakította Bánk bán és Petúr, Stockmann doktor és Jourdain, Danton vagy a Rokonok filmváltozatában Berci bácsi szerepét.
 
Ikvai-Szabó Imre budapesti főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: Kállai Ferenc művészetét olyan tisztelet övezte, személyét a közönség akkora szeretete vette körül, hogy halálakor az egész ország gyászolt. "Nemcsak címe szerint, de valóban a nemzet színésze volt" - fogalmazott. A városvezető elmondása szerint a 12 éves korától haláláig a fővárosban élő Kállai Ferenc színművészként máig az egyetlen, akik egyaránt kiérdemelte a Pro Urbe-díjat és Budapest díszpolgári címét.
 
Hegedűs D. Géza színművész a Magyar Színházi Társaság és a MASZK Országos Színészegyesület képviseletében vett búcsút "a század egyik legnagyobb magyar színészétől". Mint felidézte, Kállai Ferenc 60 éves színházi pályafutása alatt 173 produkcióban lépett színpadra és 96 szerepben állt mozifilmek kamerái elé, de számtalan tévéfilm és rádiós hangjáték is őrzi emlékét.

"Kállai Ferenc a legnagyobb átváltozó, átlényegülő művészek egyike. A szégyellős, pirulós, kisfiús alakoktól kezdve a legvadabb, legszélsőségesebb szerepekig emlékezhetünk alakításaira" - fogalmazott Hegedűs D. Géza.

A Pesti Magyar Színházat igazgató Őze Áron számos személyes emléket is felidézve búcsúzott társulatának nemrég távozott tagjától. Mint megjegyezte, Kállai Ferenc nem csupán karizmatikus művészként, hanem képességeivel másokat formálni tudó mesterként, magánemberként is megmarad az őt ismerők emlékezetében. Őze Áron hozzátette: bár úgy tűnhet, a színészlegenda halálával lezárult egy korszak, Kállai Ferenc emberségével, intellektusával, művészetével tovább él kollégái és a közönség szívében.

A Kossuth-díjas színésztől szülővárosa képviseletében búcsúzó Várfi András polgármester elmondta: Gyomaendrőd mindig szeretettel gondolt szülöttére, és ez a ragaszkodás nem volt egyoldalú.

Kállai Ferenctől családtagjain kívül számos barátja, pályatársa tisztelője vett búcsút: a nemzet színészei közül Avar István, Garas Dezső, Király Levente és Tordy Géza; Alföldi Róbert, Balázs Péter, Balázsovits Lajos, Mácsai Pál, Szűcs Miklós színházigazgatók, Almási Éva, Béres Ilona, Borbiczki Ferenc, Halász Judit, Harkányi Endre, Nemcsák Károly, Schnell Ádám, Szacsvay László, Szerednyey Béla, Szilágyi Tibor, Sztankay István és Tóth Enikő színművészek, Keleti Éva fotóművész, Szakonyi Károly író, Benkő László zenész; Halász János, a NEFMI parlamenti államtitkára és Horváth Csaba parlamenti képviselő. Kállai Ferenc temetésére később, szűk családi körben kerül sor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!