Menesztették ÁFSZ nyugat-dunántúli vezetőjét

A nemzetgazdasági miniszter felmentette az ÁFSZ, s hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, köztük a nyugat-dunántúli térség vezetőjét, Kiss Ambrust is.

Erős D. Zoltán

A döntés értelmében távozik posztjáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatója, Pirisi Károly, valamint  Brebán Valéria dél-dunántúli, Kiss Ambrus nyugat-dunántúli, Miskó Istvánné, az észak-alföldi, Szabó József észak-magyarországi, Vass István  közép-magyarországi, és Zimmermann József közép-dunántúli regionális munkaügyi központ főigazgatója. 

A kormány azt várja a megújuló Állami Foglalkoztatási Szolgálattól, hogy váljon hatékony és fajsúlyos szereplővé a munkaerő-közvetítés piacán, s érdemben segítsen a tragikus foglalkoztatási helyzet javításán. 

A tárca vezetése szerint ez a szemléletváltás részben új vezetői garnitúrát kíván. A posztok betöltésére pályázatot írnak. Az új vezetők kinevezéséig a regionális munkaügyi központokat a főigazgató-helyettesek vezetik.
Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ eddigi főigazgatója a döntést a miniszter szuverén jogának tartja, azt nem kívánta kommentálni.

Azt azonban elmondta, ha lehetősége lesz rá, akkor a jövőben is szeretne a foglalkoztatás fejlesztésén munkálkodni.

Címkék#Kiss Ambrus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!