Tragédia Ácson: a családfő először élettársával, aztán a gyerekekkel végzett

Először élettársát, majd annak két gyermekét ölte meg az a 28 éves férfi, aki ezt követően önmagával is végzett a Komárom-Esztergom megyei Ácson - mondta el szombati sajtótájékoztatóján az ORFK szóvivője.

MTI

Makula György ismertetése szerint a férfi megvárta, míg a család aludni megy, ez után ölte meg a nőt 12 késszúrással. A helyszíni szemle alapján az áldozat felébredt és megpróbált védekezni - tette hozzá. Az elkövető ezt követően átment egy másik szobába, ahol a gyerekek aludtak, és velük is végzett. Az egyik kisfiú testén 30, a másikon 50  szúrásnyomot találtak. Végezetül a férfi megfürdött, tiszta ruhát vett, és felakasztotta magát - közölte a szóvivő.
   
Makula György a további részletekre kitérve elmondta, hogy a gyilkosságok a családi ház felső szintjén történtek. A férfi minden áldozatával másik késsel végzett, és ezeket otthagyta a holttestek mellett. Egyúttal négy másik kést helyezett el a felső szintre vezető lépcsőn - fűzte hozzá. A szóvivő a tett feltételezhető okaként a család kilátástalan anyagi helyzetét, illetve a pár megromlott élettársi viszonyát nevezte meg. A felfedezés körülményeit ismertetve kitért arra is, hogy a férfi testvére szerdán többször is próbálta hívni a családot, majd miután nem tudott velük telefonon beszélni, csütörtökön elment a házukhoz. Az épületbe nem sikerült bejutnia, ezért hívta a rendőröket, akik betörték az ajtót, és ekkor tárult a szemük elé a szörnyű látvány.
   
Makula György beszélt arról is, hogy elkövetés idejét igazságügyi orvos szakértő vizsgálja, de támpontot nyújthat, hogy kedden este még látták a családot a ház udvarán, szerdán viszont már nem.
   
A szóvivő egyaránt cáfolta azokat a felröppent híreket, hogy az ORFK magához vonta volna a nyomozást, hogy a helyszínen lett volna egy ötödik személy is, illetve, hogy amikor kollégái bejutottak a házba, még bárki élt volna az áldozatok közül.
Azt viszont elmondta: a férfit múlt héten szombaton egy öngyilkossági kísérlet után beszállították az esztergomi kórházba, de onnan másnap önszántából távozott.
Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy a kórház eljárását vizsgálják-e, ahogy arra sem válaszolt, hogy a gyermekek felébredtek-e a dulakodásra.
Azt viszont elmondta, hogy a férfi nem hagyott búcsúlevelet.

OLDALTÖRÉS: Kizárható az idegenkezűség

Kizárható az idegenkezűség

Minden kétséget kizáróan az önmagával is végző 28 éves férfi ölte meg 27 éves élettársát és annak két gyermekét csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei Ácson. A tragédia hátterében szerelemféltés állhat.

Korábbi információk szerint a férfi és a nő is akasztás következtében halt meg, de a helyszíni szemle során bebizonyosodott, hogy 10 és a 9 éves fiúkhoz hasonlóan a nőt is késsel ölte meg a férfi.
   
Az eddigi sajtóhírekkel ellentétben a Dózsa György utcában történt bűncselekménynek nem volt szemtanúja. Előzőleg több sajtóorgánum is arról írt, hogy reggel egy idős férfit, feltehetően a 27 éves nő apját vitték el sérülésekkel a családi házból.
   
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az ügyben emberölés miatt indított eljárást. Rendőrségi forrásból az MTI úgy értesült, hogy a bűncselekményt szerelemféltés miatt követhette el a férfi, aki orvosi kezelés alatt állt.
   
Makula György, az ORFK szóvivőjének korábbi közlése szerint lakossági bejelentésre ment ki két rendőr csütörtök reggel a családi házhoz, majd az ajtót betörték és a lakásban négy holttestet fedeztek fel.
   
A helyszínre két mentőhelikoptert is indítottak, de már nem volt lehetőség az újraélesztésre - mondta Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek.
   
Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője újságíróknak csütörtök délben mindössze annyit mondott: a rendőrség nem keres elkövetőt, a cselekmény a házban tartózkodók között játszódott le. Tájékoztatása szerint a helyszíni szemle valószínűleg estig elhúzódik.
   
Az MTI környékbeliektől úgy értesült, a gyermekek állami gondozásban voltak, és csak a nyári szünidőre engedték el őket nevelőszüleiktől. A helyiek elmondták, hogy az anya, H. Mária az önkormányzatnál dolgozott kisegítőként, a férfi pedig munkanélküli volt; a család másfél éve költözött Ácsra Komáromból.
   
Helybéliek azt mondták, hogy a 28 éves férfi korábban öngyilkosságot kísérelt meg, ezért orvosi kezelés alatt állt. 
    
Úgy tudni, a gyermekek édesapja jelenleg börtönbüntetését tölti, mert 2004-ben meggyilkolt egy 27 éves almásfüzitői benzinkutast. Az ORFK szóvivője ezt az információt nem kívánta megerősíteni.
   
A Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn márciusban történt hasonló családi tragédia; a rendőrség gyanúja szerint az apa családi házukban megölte feleségét, valamint 8 és 5 éves gyermekét, majd önmagával is végzett.

OLDALTÖRÉS: A rendőrség csak a halál tényét erősítette meg

A rendőrség csak a halál tényét erősítette meg

Csak a négytagú család haláláról szóló információkat erősítette meg a rendőrség a Komárom-Esztergom megyei Ácson, a bűncselekmény helyszínének közelében tartott csütörtök délutáni sajtótájékoztatón; az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője sem az eset körülményeiről, sem annak lehetséges okairól nem kívánt nyilatkozni.

Makula György a kisváros Dózsa György utcájában tartott sajtótájékoztatón mindössze annyit mondott: családi tragédia történt, amelynek következtében egy 10 és egy 9 éves kisfiú, 27 éves édesanyjuk, és egy 28 éves férfi halt meg. 
   
Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy egy késsel ölték meg a családi házban a két kiskorú gyermeket, a férfi és nő pedig akasztás következtében vesztette életét.
   
Makula György közlése szerint lakossági bejelentésre ment ki két rendőr csütörtök reggel a családi házhoz, majd az ajtót betörték, és a lakásban négy holttestet fedeztek fel.

Arra a kérdésre, hogy a kisfiúk és a felnőttek mikét vesztették életüket, nem kívánt válaszolni, mint ahogy arra sem, hogy az az idős férfi, akit sérülésekkel szállítottak el a reggeli órákban a mentők a családi házból, milyen szerepet játszhatott a tragédiában. Arról sem kívánt beszélni, hogy a kórházba vitt férfi, aki sajtóhírek szerint az áldozatul esett édesanya apja volt, szemtanúja, sértettje, vagy elkövetője lehetett-e a bűncselekménynek, így nem tudni, hogy tanúként, vagy gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.
   
Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen lévő újságíróknak csütörtök délben mindössze annyit mondott: a rendőrség nem keres elkövetőt, a cselekmény a házban tartózkodók között játszódott le. Tájékoztatása szerint a helyszíni szemle valószínűleg estig elhúzódik.
   
A Dózsa György utca érintett szakaszát a rendőrség kordonokkal lezárta, még mindig zajlik a helyszínelés, és a holttesteket sem szállították el - közölte a helyszínről az MTI tudósítója.
   
Makula György kora délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, a haláleset körülményeit az ORFK saját hatáskörébe vonta, és emberölés gyanújával megindította a nyomozást.
   
Mint az MTI tudósítója a helyszínen megtudta, az áldozatul esett 27 éves nő a férfi élettársa volt, a két kisfiú pedig az asszony két gyermeke. Az MTI környékbeliektől úgy értesült, a gyermekek állami gondozásban voltak, és csak a nyári szünidőre engedték el őket nevelőszüleiktől. A helyiek elmondták, hogy az anya, H. Mária az önkormányzatnál dolgozott kisegítőként, a férfi pedig munkanélküli volt; a család másfél éve költözött Ácsra Komáromból.

Helybéliek azt mondták, a 28 éves férfi korábban öngyilkosságot kísérelt meg, ezért orvosi kezelés alatt állt.
   
Úgy tudni, a gyermekek édesapja jelenleg börtönbüntetését tölti, mert két évvel ezelőtt fegyverrel kirabolta az almásfűzitői benzinkutat, és a támadás közben lelőtte a kútkezelőt. Az ORFK szóvivője ezeket az információkat sem kívánta megerősíteni.
   
A tragédia helyszíne közelében egy utcabeli lakos az MTI tudósítójának azt mondta, hajnalban, amikor munkába indult, reggel 5 óra 5 perckor, már égett a villany a családi házban, ahol a négy holttestet felfedezték.

OLDALTÖRÉS: Első hírek a tragédiáról

Első hírek a tragédiáról

Az MTI értesülése szerint családi tragédia történt a Komárom-Esztergom megyei Ácson csütörtökön; a helyszínen négy holttestet találtak: két gyermeket, egy férfit és egy nőt. Egyes források szerint a két kicsit megkéselték, a felnőttekre pedig felakasztva találtak.  A rendőrség későbbre ígért csak tájékoztatást.

A helyszínre mentőhelikoptert is indítottak, de már nem volt lehetőség az újraélesztésre - közölte Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
   
A rendőrség későbbre ígért hivatalos tájékoztatást. A helyszínen megjelent Csöbönyei Imre polgármester és Gorgosilits Fábián megyei rendőrfőkapitány is.
   
Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy egy késsel ölték meg a kisváros Dózsa György utcájában lévő családi házban a két kiskorú gyermeket, a férfi és nő pedig akasztás következtében vesztette életét.
   
Mint az MTI tudósítója a helyszínen megtudta, a nő a férfi élettársa volt. A két kisfiú az asszony két gyermeke: az egyik 6 éves, a másik 8 éves volt. A helyiek elmondták, hogy a 30 év körüli H. Mária az önkormányzatnál dolgozott kisegítőként, a férfi pedig munkanélküli volt; a család másfél éve költözött Ácsra Komáromból.

Egyes feltételezések szerint a férfi végzett a két kisfiúval és a nővel, de a helyiek között az is elterjedt: a nő korábbi élettársa, akit börtönbe zártak, kijelentette, hogy ha az asszony kapcsolatot létesít a másik férfival, lemészárolja a családot.
   
A környéken azt beszélik, hogy a helyszínről egy idős embert elvittek a mentők, ő állítólag a férfi apja.
   
A közvetlen környéket a rendőrség kordonnal lezárta, jelenleg helyszínelnek. A közelben négy-öt rendőrautó áll.
   
A rendőrség az ügyben hírzárlatot rendelt el.

OLDALTÖRÉS: Családi gyilkosságok, családi tragédiák Magyarországon 2005-2010.

Családi gyilkosságok, családi tragédiák Magyarországon 2005-2010.

2006. február 8. - Egy dühöngő férfi családjára támadt a Heves megyei Atkáron. A feleség tízhónapos gyereküket kimenekítette, de mindketten megsérültek, majd a férfi az asszony két lányát megölte. A férfi dühét a kisfiú sírása váltotta ki.
   
2006. február 18. - Egy nő 25 éves fiát vérbe fagyva, 53 éves férjét egy gázcsőre felakasztva találta meg Kiskunhalason. Apa és fia között gyakori volt a veszekedés. Az apa feltehetően agyonverte fiát, majd magával is végzett.
   
2007. február 13. - Kisbaltával szabdalta halálra feleségét és két gyermekét egy 45 éves férfi Miskolcon.
   
2007. május 18. - Tudatos éhezésbe halt bele egy 36 éves nő, akinek holttestére, valamint súlyos állapotban, de még életben lévő férjére és kétéves kislányukra egy óbudai panellakásban találtak rá. A vegetáriánus család évente legalább egyszer egy úgynevezett tisztítókúrán vett részt.
   
2007. július 1. - Kidobta két kiskorú gyermekét egy debreceni panelház nyolcadik emeletéről egy anya, majd a gyerekek után ugrott. A tragédiát megelőzően a nő összeveszett férjével.
   
2008. január 7. - Egy dühöngő férfi a Fejér megyei Nagyvenyimen olyan súlyosan bántalmazta az édesanyját, hogy belehalt sérüléseibe, az édesapjának súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott, majd magában is kárt tett. A férfi pszichiátriai kezelt volt.
   
2008. január 8. - A Vas megyei Rátót községben egy 53 éves nő megölte 12 éves lányát és 76 éves édesanyját, majd öngyilkos lett.
   
2008. január 21. - Egy szekszárdi lakásban holtan találtak két férfit. Az apa előbb megölte a fiát, majd öngyilkos lett.
   
2008. augusztus 1. - Öngyilkosságra készülő szülei öltek meg egy egyéves kisfiút Szombathelyen. Az anyára eszméletlen állapotban találtak rá, az apa kivetette magát az ablakon. A szülők életben maradtak.
   
2009. március 14. - Ajka-Bakonygyepesen egy 48 éves férfi halálra szúrta 15 éves nevelt fiát, míg 37 éves élettársának életveszélyes sérüléseket okozott. A tettes a tragédia helyszínéről elmenekült, magával vitte ötéves, szintén megsérült kislányát, akit átadott rokonainak.
   
2010. március 15. - Brutális körülmények között irtotta ki családját egy férfi a Győr-Sopron megyei Tényőn. A férfi előbb a feleségére, majd két kislányára sújtott le baltával. Magát előbb késsel vágta meg, végül láncfűrésszel vágta el saját nyakát. Az apa pszichiátriai kezelés alatt állt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!