Úszó Eb 2010: Kis Gergőnek nem sikerült a címvédés

A csütörtöki magyar aranynap - a három első és egy második hely - után a péntek hazai szempontból szerényre sikeredett a budapesti úszó Európa-bajnokságon: nem tudta megvédeni 2008-ban megszerzett címét Kis Gergő 800 m gyorson, az ajkai versenyző ezúttal negyedik lett.

MTI

Az ötödik medencés versenynap magyar részről leginkább várt döntőjében - a Margitszigeten 400 m gyorson hétfőn Eb-bronzérmes - Kis sokáig az 5-6. helyen haladt, 300 méterrel a vége előtt feljött negyediknek, de innen előrébb már nem tudott lépni. Bár egy századdal megjavította országos csúcsát, amely két éve Eindhovenben Eb-aranyat ért, a mostani 7:51.93 perces teljesítményével sem lett dobogós. A szám fináléjának másik magyarja, Gyurta Gergely a nyolcadik helyen ért célba (7:59.95).

A hatodik pozíció jutott Dara Eszternek a 100 m-es pillangóúszásban: a legjobb nyolc vetélkedésében - négy tizeddel elmaradva saját országos rekordjától - 58.79 másodperc alatt tudta le a távot.   

A nők 200 m-es gyorsúszó-döntőjének mindkét magyar lány résztvevője lesz: a szombati fináléba az országos csúcstartó (1:56.47 p) Mutina Ágnes a második (1:57.19), Verrasztó Evelyn pedig a negyedik (1:58.07) idővel került be. A legjobbat - 1:56.53 perces Európa-bajnoki rekorddal - az olaszok világcsúcstartó vb-aranyérmese, Federica Pellegrini nyújtotta.

A 200 m-es férfi hátúszás elődöntője megálljt parancsolt Balog Gábornak, aki 2:01.20 perccel összesítésben a 14. lett. A nap utolsó versenyében, 50 m férfi mellen Kiss László szövetségi kapitány csapatából ketten próbáltak szerencsét, de hiába, nem léptek tovább a döntőbe az elődöntő 16-os mezőnyéből: Financsek Gábor (28.02 mp) a 15., Bodor Richárd (28.35) pedig a 16. lett.

A műugróknál a hatodik helyet szerezte meg a Reisinger Zsófia, Kormos Villő páros a szinkrontoronyugrók versenyében. A nyolc duót felvonultató mezőnyben a hazaiak 277,74 pontot gyűjtve előztek meg két riválist, az olaszokat és a románokat.

Négy számban avattak győztest pénteken a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon

Az aranyérmeken a franciák (2), az oroszok és a svédek osztoztak. Férfi 100 m gyorson mindössze hét századmásodperc döntött a dobogós helyekről: győzött az olimpiai bajnok francia Alain Bernard, mögötte pedig az orosz Jevgenyij Lagunov és a szintén francia William Meynard csapott a célba.

A pénteki dobogósok és a magyarok:
 800 m férfi gyors, Európa-bajnok:
    ---------------------------------
   Sebastien Rouault (Franciaország) 7:48.28 p
2. Christian Kubusch (Németország) 7:49.12
3. Samuel Pizzetti (Olaszország) 7:49.94
4. KIS GERGŐ (MAGYARORSZÁG) 7:51.93 - országos csúcs
...8. GYURTA GERGELY (MAGYARORSZÁG) 7:59.95

    200 m női mell, Európa-bajnok:
    --------------------------------
 Anasztaszja Csaun (Oroszország) 2:23.50
2. Sara Nordenstam (Norvégia) 2:24.42
3. Rikke Möller Pedersen (Dánia) 2:24.99

    100 m férfi gyors, Európa-bajnok:
    --------------------------------
   Alain Bernard (Franciaország) 48.49 mp
2. Jevgenyij Lagunov (Oroszország) 48.52
3. William Meynard (Franciaország) 48.56

    100 m női pillangó, Európa-bajnok:
    -----------------------------
 Sarah Sjöström (Svédország) 57.32 mp
2. Francesca Halsall (Nagy-Britannia) 57.40
3. Therese Alshammar (Svédország) 57.80
...6. DARA ESZTER (MAGYARORSZÁG) 58.79


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!