Cozma ügy: terhelő vallomást tett Raffael Sándorra a negyedrendű vádlott

Pál Gábor negyedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott kedden a megyei bíróságon a Cozma-ügy gyilkossági tárgyalása.

Vas Népe

Pál Gábor kijelentette, hogy nem érzi bűnösnek magát. A férfi a korábbi vádlottakkal ellentétben vallomást tesz. Pál Gábor életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, mint társtettes vádolják. Bihari Csaba ötödrendű vádlottat nem hallgatták ki kedden, ugyanis védője nem tudott megjelenni a tárgyaláson, a helyettesítést pedig nem fogadta el.

Terhelő vallomást tett Raffael Sándorra a Cozma-gyilkosság negyedrendű vádlottja. Pál Gábor elmondta, hogy Raffael már tudta, hogy megölt valakit, amikor vasárnap délelőtt Budapesten a bérelt lakásban találkoztak.

Pál Gábor szerint Raffael ekkor mondta, hogy "Úristen, mit tettem, megöltem egy embert".

Megerősítette a vallomását, miszerint Németh Győzőtől hallotta, amikor menekültek a szórakozóhelyről, hogy "Csoki (Raffael) szúrt, Csoki szúrt, hol a Csoki?” Már a BMW-ben ültek, amikor Németh azt mondta, hogy Raffael használta a kést, megtörölte azt, majd kidobta a 160-nal száguldó autóból. Pál Gábor élettársától telefonon tudta meg, hogy valaki meghalt a szórakozóhelyen.

További részletek a Veszprém Megyei Napló oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!