Lyukóvölgy: bűncselekmények futószalagon

Átfogó akciót indított a rendőrség kedden Miskolc egyik külső városrészében, Lyukóvölgyben, a négynapos razziát az indokolja, hogy a térségben ismét nőtt a bűncselekmények száma - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

MTI

Az újabb, sorozatban már az ötödik átfogó ellenőrzés elrendelését "állampolgári igények és szakmai megfontolások támasztották alá" - közölte Dobi Tamás, aki azt is elmondta: a környéken már korábban állandósult a rendőri jelenlét, de a közbiztonság erősítése érdekében szükségesek az ilyen razziák.
   
A négynapos ellenőrzést a többi között az tette szükségessé, hogy az adott területen elszaporodtak a bűncselekmények, a hétvégiház-feltörések, a falopások, számos esetben megsértik a köztisztasági szabályokat, s Lyukóvölgy úgymond ideális búvóhelye a bűncselekményt elkövetőknek - tette hozzá, megjegyezve: a rendőrök mellett polgárőrök, városőrök, mezőrök is részt vesznek az ellenőrzésben, miként vám- és pénzügyőrök is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!