Változások a katasztrófavédelmi szervezetben: állománygyűlés és új igazgató

Ünnepélyes állománygyűlést tartott szerdán délben Szombathelyen, a megyeháza dísztermében a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Bejelentették, hogy az eddigi igazgatót, Palkó Imrét felmentették, az új igazgató Kamper Oszkár.

Peltzer Géza

Fegyelmezett, katonás szervezet lévén nem eresztették hosszú lére a szerdai állománygyűlést a katasztrófavédők: azonnal a Himnusz meghallgatása után rátértek az őket érintő személyi változásokra. Bejelentették, hogy az eddigi igazgatót, Palkó Imrét felmentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigaztatója, az új igazgató pedig Kamper Oszkár lesz. Az eseményen részt vett dr. Ipkovich György, Puskás Tivadar, és Kovács Ferenc országgyűlési képviselő  is.

Palkó Imre beszédében szerencsés embernek nevezte magát, mert negyven év szolgálat során mindig azt csinálta, amit szeretett, biztonságot teremtettem  az embereknek, és megvédtem  vagyunukat, mondta. Búcsúbeszédében nem feledkezett meg volt kollégáiról sem, akik egyszerű, de nagyszerű emberek voltak. Hozzátette: látott súlyos közúti tragédiákat, árvizet, tüzeket, de ennél is nehezebben viselte a szervezet folyamatos átszervezését, a hibás intézkedéseket.

Az új igazgató, Kamper Oszkár elmondta, többféle beosztásban dolgozott tűzoltóként, de amikor társadalmi szervezetekben tevékenykedett, a döntések során mindig támogatta a tűzoltókat.

Négy éve figyeli a katasztrófavédők munkáját Kovács Ferenc megyei elnök, egyben a megyei védelmi bizottság elnöke. Hozzászólásában kiemelte, felsorolni is hosszú lenne, hány esetben segített szervezet a megye lakosságán. Különösen  nehéz volt a tavalyi év, amikor több települést érintő tartós áramszünet, árvíz, özönvíz és szúnyoginvázió is volt, de a katasztrófavédők minden esetben önzetlenül és szakszerűen segítettek a megye lakosain. Azt sem felejtette el megemlíteni a megyei elnök, hogy megtiszteltetés számára, hogy Vasvármegye díszterme adhat helyet egy olyan fontos eseménynek, mint a mostani állománygyűlés.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója is jelen volt az ünnepélyes állománygyűlésen. Bakondi György kijelentette: szemléletváltásra  van szükség a szervezeten belül, és olyan jogi változtatásokra, amelyek következtében hatékonyabban működhet majd a szervezet. Vasi kollégájához hasonlóan ő is kívülről figyelte az utóbbi időben a szervezet munkáját, amelynek szerinte az eddigieknél sokkal nagyobb szüksége a társadalom bevonására, de hozzátette: az a csapat, amely most van állományban, képes kezelni a kihívásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!