Kamutizenegyes vagy sem, nagy bajban a Hali - Kecskemét-Haladás 1:0 (edzői nyilatkozatokkal)

A Monicomp NB I. hatodik fordulójából elmaradt mérkőzésén a Kecskemét a hajrában lőtt tizenegyesgóllal 1:0-ra legyőzte a Haladást, és megelőzte a bajnoki táblázaton. A Csertői-csapat így megint a tabella aljáról szemléli a mezőnyt. A vasi tréner szerint játékosai úgy látták: kamutizenegyest fújt be Solymosi játékvezető.

Pum András

KECSKEMÉTI TE-SZOMBATHELYI HALADÁS 1:0 (0:0)

KECSKEMÉT, 1000 NÉZŐ,  JÁTÉKVEZETŐ: SOLYMOSI.

KECSKEMÉTI TE: RYBANSKY - NÉMEDI, GAGYA, BALOGH B., MOHL - BORI, EBALA, FARKAS I.,  SZAVICS - CSORDÁS, TÖKÖLI. MEGBÍZOTT EDZŐ: LOSONCZY LÁSZLÓ.

SZOMBATHELYI HALADÁS: RÓZSA - SCHIMMER, GUZMICS, LENGYEL, TÓTH P. - IRHÁS, MOLNÁR, SIMON Á.  - NAGY, KENESEI, SIPOS. EDZŐ: CSERTŐI AURÉL.

A Haladás összeállítása az előzetesen megadotthoz képest egy helyen változott, Oross Márton kimaradt, Simon Ádám került a kezdőbe. Ezt azt is jelenti, hogy vélhetően Sipos eggyel előrelép a középpályáról, helyét Simon foglalja el. A Hali kispadja: Mursits, Csontos, Rajos, Oross, Devecseri, Obrics, Lattenstein.

Kecskeméten kellemes, napos idő, 16 fok fogadta a melegítő csapatokat. A lelátón feltűnt Vágó Attila, a Szolnok immáron volt edzője is.

Bő tíz perc van még a kezdésig, elég gyéren állunk nézők terén: nagyjából 300 szurkoló zarándokolt ki eddig a Széktói-stadionba.

A vendégszektorban 17 vasi drukkert és hat Haladás-molinót számoltunk össze.

"Győzni fogunk-győzni fogunk" - üvölt a hangszórókból Pataky Attila és az EDDA. Úgy legyen - csak éppen mi nem a Kecskemét sikeréért szorítunk...

A Kecskemét lila-fehér-lilában, míg a Haladás fehér-zöld-fehérben játszik majd. Időközben a Hali-tábor mintegy harmincfősre duzzadt, a hazai "B" közép egyelőre kiválóan rejtőzködik...

Közben a Győri ETO edzője, Pintér Attila is elfoglalta helyét a lelátón, mint ahogy Halmai Gábor is megérkezett..

A Kecskemét kezdte a játékot.

3. perc: Tököli rántotta le Nagy Gábort, sárga lap.

Túl vagyunk az első tíz percen, abszolút kiegyenlített játékot láthatunk, a vasiak egyelőre valamivel veszélyesebben támadnak, illetve inkább támadgatnak.

11. perc: Irhás buktatta Ebalát, sárga lapokban 1:1 az állás.

A "Kecskemét Devils" és a "Régimódi Urak" nevű kecskeméti szurkolói csoport is kipakolta molinóját.

13. perc: Tököli kapott labdát, de 21 méteres, kissé jobbról leadott lövése - ha nem sokkal is - de elkerülte a bal felső sarkot.

15. perc: Bori tolta meg a labdát Irhás nellett, de 22 méteres lövése elsuhant a felső léc felett.

18. perc: Bori jobb oldali beadása Tököli elé került, aki 14 méterről kapásból kapura bombázott, de az elvetődő Lengyelben elakadt a löket.

20. perc: Molnár vágta fel Borit a jobb oldali szögletzászló közelében, sárga lap. A szabadrúgást Szavics végezte el, beadását Farkas tíz méterről bólintotta kapura, ám a léc alá tartó fejest Rózsa a felső kapufa segítségével fölé tolta.

26. perc: Irhás gurított vissza a jobb oldalon Nagy Gáborhoz, ám a támadó 17 méteres lövése elzúgott a kapu felett, mellett.

29. perc: Kenesei készítette le a labdát Simon Ádámnak, aki tolt egyet rajt, 18 méterről, kissé balról kapura tüzelt, de Rybansky bravúrral kiütötte a bal sarok felé tartó lövést.

Eddig tartott a hazai drukkerek türelme, egy rossz labdaátvételt követően Farkas István cseréjét óhajtják a lila szurkolók. "Ébresztő, ébresztő" kántálja kórusban a kecskeméti tábor.

35. perc: Gyagya ívelt előre a védők mögé, Tököli akrobatikus mozdulattal, bevetődve, kilenc méterről a jobb sarok mellé emelt.

38. perc: Kenesei végzett el szabadot a kecskeméti térfél közepéről, kapu elő lőtt labdája elöl Simon lehúzta a fejét, Rybanskyt ez kissé megzavarta, ám a labda elpattogott a jobb sarok mellett.

43. perc: Simon lopta a távolságot, de 24 méteres lövése későn kezdett el lefelé csapódni, így a labda a léc fölé vágódott.

Vége az első félidőnek. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Haladás sziporkázik, de akcióiban jóval több a tudatosság mint a hazai próbálkozásokban. A kecskemétiek mintha kizárólag Tökölitől várnák a gólt.


Megkezdődött a második félidő, egyik csapat sem cserélt.

53. perc: Farkas vezetgette a labdát, ám 19 méteres, bal oldali lövése keresztbe elment a kapu előtt.

54. perc: csere a Kecskemétben, Farkas le, Csukics be.

Szó mi szó, alaposan belekezdett a második játékrészben a hazai alakulat. Az elmúlt hat-nyolc percben nem nagyon jött ki a Haladás a saját térfeléről.

59. perc: Némedi előreívelt labdáját Tököli 12 méterről a jobb alsó sarok mellé csúsztatta.

60. perc: Nagy Gábor 20 méteres lövése kijött Rybanskyról, de a kapus másodszorra megfogta a labdát.

61. perc: Bori 20 méteres próbálkozását ölelte magához Rózsa.

62. perc: kettőscsere a Haladásban, Kenesei helyett Oross, Irhás helyett Obrics a pályán. Érdekes váltás, Irhás például nem mozgott rosszul.

64. perc: cserélt a Kecskemét is, Szavics helyett Bertus a pályán.

67. perc: Csukics nyújtott lábbal csúszott rá Schimmerre - a szabadrúgás mellé minimum egy sárga lap is járt volna.

El kell ismerni, a második játékrészre összeszedte magát a Kecskemét, jobban, nagyobb elánnal futballoznak Csordásék.

75. perc: Mohl 25 méteres, bal lábas lövése kerülte el jócskán a kaput.

77. perc: 1:0. Csukics szöktette a jobb oldalon Csordást, a csatár belépett a tizenhatoson belülre, ahol Lengyel elhúzta a lábát. Tizenegyes! A büntetőt Némedi a jobb felső sarokba bombázta (1:0)

79. perc: csere a Haladásban, Sipost Lattenstein váltotta.

81. perc: Obrics végzett el szabadrúgást balról, az oldalvonal mellöl. Bedás helyett kapura lőtt, Rybánszky a léc alól ütötte ki a labdát.

Megy előre a Haladás, a Kecskemét játékosai arra rúgják a labdát, amerre állnak.

88. perc: Schimmer tekerte be jobbról a labdát, a berobbanó Oross hét méterről, kapásból centikkel a bal sarok mellé pörgetett. Óriási lehetőség volt.

Két perc a hosszabbítás.

91. perc: csere a hazaiaknál, Tökölit Balog váltotta.

Vége a mérkőzésnek, a Kecskemét egy nem túl színvonalas meccsen kicsikarta a győzelmet a második félidőre alaposan vissazesett Haladás ellen. A szombathelyi gárda így ismét sereghajtó.

MESTERMÉRLEG

Losonczy László: - Két, nagyon nehéz helyzetben lévő csapat mérkőzésén nem a játék, sokkal inkább a küzdelem dominált. Érezhető volt, hogy aki gólt rúg, megnyeri a meccset. Nem játszottunk szépen, de nyertünk, és ez a lényeg. Ugyanakkor nem dőlhetünk hátra, a Haladáshoz hasonlóan mi is nehéz helyzetben vagyunk. Remélem, tavaszra mindkét csapat javít helyezésén.

Csertői Aurél: - A tét miatt mindkét gárda játékosain érezhető volt a feszültség. Ebből kifolyólag olyan hibákat is elkövettünk, amit a nagy feszültség számlájára írhatok. Döntetlenszínezetű meccset játszottunk, játékosaim elmondása alapján kamutizenegyessel kaptunk ki - jómagam a kispadról nem tudtam pontosan megítélni az esetet. Mindenesetre nem ez volt az első mérkőzésünk, amelybe belenyúl egy játékvezető. Sajnos támadójátékban nem volt elég hatékonyak, az utolsó passzokat rendre elrontottuk. Hogy inog-e alattam a kispad? Erről a vezetőket kellene megkérdezni, bát tény, a szereplésünk nem ad okot arra, hogy stabilnak érezzem a pozíciómat.

 

OLDALTÖRÉS: Megverte a Kaposvár az MTK-t, négyet rúgott a Paks a Lombardnak

Megverte a Kaposvár az MTK-t, négyet rúgott a Paks a Lombardnak

Megverte a Kaposvár az MTK-t, négyet rúgott a Paks a Lombardnak

Megverte a Kaposvár az MTK-t, négyet rúgott a Paks a Lombardnak

A Kaposvár 2-0-ra nyert szombaton az MTK otthonában a labdarúgó Monicomp Liga 8. fordulójában. A találkozót azért játszották újra, mert két hete többszöri áramszünet után félbeszakadt a meccs.

MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi 0-2 (0-1). Hidegkuti Stadion, 800 néző, V: Fábián
gólszerzők:
Peric (33.), Oláh (71.) 
sárga lap: Ladányi (40.), Pátkai (53.), illetve Okuka (61.), Grúz (51.)
   
MTK: Szatmári - Szekeres, Vukadinovic, Vukmir (Vadnai, 56.), Sütő - Pátkai, Könyves, Ladányi (Eppel, 87.), Kanta J. - Tischler,  Pál
Kaposvár: Kovács Z. - Okuka, Grúz, Zahorecz, Zsók - Pavlovic, Peric (Kulcsár, 84.), Gujic, Pedro - Oláh (Szepessy, 89.), Jawad (Balázs, 66.)

Az első játékrészben Peric szerezte meg a vezetést, majd a szünet után Oláh állította be a végeredményt, s ezzel a vendégegyüttes biztosan szerezte meg a három pontot, amellyel jelenleg a második a tabellán a Debrecen mögött.


Sima pápai vereség Pakson

A Pápa négygólos vereséget szenvedett Pakson a labdarúgó Monicomp Liga 6. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

 Paksi FC-Lombard Pápa 4-0 (1-0). Paks, 600 néző, v.: Kassai 
 gólszerzők:
Bartha (44., 87.), Vayer (49.), Montvai (69.) 
 sárga lap:  Rajnay (25.), Rebryk (88.)

Paks:Csernyánszki - Heffler T., Éger (Böde, 71.), Fiola, Csehi - Bartha (Báló, 90.), Sifter, Sipeki, Vayer - Kiss T. (Mészáros, 89.), Montvai
Pápa: Szűcs L. - Takács P., Bíró, Farkas A., Rajnay (Tóth N., 62.) - Bárányos, Quintero (Rebryk, 52.), Gyömbér - Abwo, Maric (Bali, 80.), Heffler N.

 Az első félidőben inkább a Paks kezdeményezett, de Szűcs Lajos akkor még - egy kivételével - útját állta a hazai kezdeményezéseknek. A fordulás után még jobban felpörgette a játékot a Paks, szebbnél szebb támadásokat vezetett, s végül fölényes győzelmet aratott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!