Orvosok, akik nyugdíjasként sem pihennek

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjának. Ma Magyarország népességének több mint húsz százaléka betöltötte már a hatvanadik életévét. Vannak akik úgy döntöttek, nyugdíjas éveiket is aktívan töltik. Dr. Rőthy István orvos 79 évesen is praktizál, dr. Deák György nyugdíjas főiskolai docens pedig ismét iskolapadba ült.

Bajdó Bettina

A demográfiai adatok szerint jelenleg a Földön körülbelül hatszázmillióra tehető az idősek száma, az elkövetkező húsz évben pedig számuk megkétszereződik. Azok, akik aktívan töltik nyugdíjas éveiket, egyáltalán nem értenek egyet az idős kifejezéssel.

Dr. Rőthy István, a Rumi úti körzet háziorvosa 79 évesen minden nap fogadja a pácienseket. - Az édesapám is orvos volt, már gyermekként megszerettem ezt a hivatást - meséli az orvos. - Nem volt egyszerű bejutnom az orvosi egyetemre, s a pályakezdés sem volt könnyű. Végül 1958-ban avattak orvosdoktorrá. Nagyon szeretem ezt a szakmát, a gyógyítás a hobbim is egyben. Amikor elértem a nyugdíjkorhatárt, nem sokat gondolkodtam azon, hogy a pihenést vagy a munkát válasszam-e. -

Rőthy doktor természetesen marad az orvosi pályán, ám elárulja, a döntés hátterében nemcsak az orvosi szakma szeretete állt. - Akkoriban a gyermekeim közül ketten még tanultak, el kellett látnom őket is - folytatja Rőthy István. - Mindketten az orvosi hivatást választották, azóta már révbe is jutottak. Öt éve elmehetnék már nyugdíjba, de úgy döntöttem, hogy amíg egészséges vagyok és bírom a munkát, addig segítek a praxisban. Harminchárom éves a fiam, Péter, ő vezeti már ezt a praxist. Én csak besegítek neki a munkába. Nagyon szívesen teszem ezt, sokszor tanácsokat adok a betegeknek, vizsgálok is, és ha szükséges a betegágyakhoz is kimegyek. - Az aranydiplomás orvos hozzáteszi, hogy egy hónappal ezelőtt töltötte be 79. életévét, úgy döntött, hogy megvárja a nyolcvanat, s akkor vonul vissza majd.

Dr. Deák György nyugalmazott főiskola docens nemrég úgy döntött, visszaül az iskolapadba. Szerinte ugyanis az embernek az életes során mindig fent kell tartania lelki, szellemi és fizikai kondícióját.

- Vannak olyanok, akik nyugdíjba mennek, bezárkóznak, s elindul a szellemi leépülésük - mondja a tanuló. - Nem elég a televízió és a könyv ahhoz, hogy szinten tartsuk magunkat, emberi kapcsolatokra is szükség van. Ezért döntöttem úgy, hogy újra beiratkozom a Savaria Egyetemi Központba.  Először irodalmat szerettem volna tanulni, ám máshogy hozta az élet. Prof. dr. Veress Márton dékán az egyetemen elkezdett kvarckutatással foglalkozni, s engem is bevont a kutatásba. rájöttem, hogy a kémiai eredményeket akkor tudom pontosan felvinni a térképre, ha ismerem a földrajzot. Ezért iratkoztam be a földrajz tanszékre, mesterdiplomát szeretnék szerezni. -

Dr. Deák Györgynek több diplomája is van, kémia-biológia szakos egyetemi tanári, de van boncmesteri képesítése is. Az élet hozta úgy, hogy most a munkája miatt kell újra tanulnia, ám hobbiból is beiratkozott volna. Úgy véli, a fiataloknak rugalmasabban kellene hozzáállni a tanuláshoz, s ennyi tapasztalattal a háta mögött bizton állítja, hogy nincs felesleges információ. Az ember ugyanis sosem tudhatja, hogy mikor veszi hasznát a tudásának.
 

Kortalan álmok

Sosincs késő arra, hogy valóra váltsuk álmainkat. Az aktív idősebbek bebizonyították, nincs korhoz kötve, hogy annak és úgy éljünk, ahogy azt egykor elterveztük. Ehhez azonban alapvető követelmény, hogy nyitottnak kell lenni a  világ felé. Sosem szabad legyinteni, s azt mondani, hogy ez értelmetlen, ezt nem csinálom, mert ki tudja,  mit  hoz az élet, s mikor lesz rá szükség. Bizonyos élettapasztalattal a hátunk mögött pedig másként látjuk a dolgokat, s képesek vagyunk az apróbbat is értékelni.
 

 

Sosincs késő arra, hogy valóra váltsuk álmainkat. Az aktív idősebbek bebizonyították, nincs korhoz kötve, hogy annak és úgy éljünk, ahogy azt egykor elterveztük. Ehhez azonban alapvető követelmény, hogy nyitottnak kell lenni a  világ felé. Sosem szabad legyinteni, s azt mondani, hogy ez értelmetlen, ezt nem csinálom, mert ki tudja,  mit  hoz az élet, s mikor lesz rá szükség. Bizonyos élettapasztalattal a hátunk mögött pedig másként látjuk a dolgokat, s képesek vagyunk az apróbbat is értékelni.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!