Vörösiszap-katasztrófa: zár alá vették Bakonyi Zoltán ingatlanvagyonát és üzletrészét

Zár alá vette Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatójának ingatlanvagyonát és a cégben lévő üzletrészét pénteken a Veszprémi Városi Bíróság. Erről Meződi János, a Veszprém Megyei Bíróság elnökhelyettese tájékoztatta az MTI-t.

MTI

Ugyancsak zár alá vette a bíróság F. Józsefnének, az ajkai timföldgyár környezetvédelmi és laborfelelősének ingatlanvagyonát - tette hozzá. Meződi János megjegyezte: gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben D. Józsefet, a Mal Zrt. műszaki igazgatóját is, de vele kapcsolatosan a bíróság pénteken nem hozott zár alá vételi végzést.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Bakonyi Zoltánt halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsítja, míg F. Józsefnét és Deák Józsefet közveszélyokozás és környezetkárosítás gyanúja miatt hallgatták ki.     

Bakonyi Zoltánt október 11-én állította elő a rendőrség, majd a vezérigazgatót őrizetbe vették. A Veszprémi Városi Bíróság két nappal később elrendelte Bakonyi Zoltán azonnali szabadlábra helyezését. A döntés fő indoka az volt, hogy a bűncselekmény alapos gyanúja sem állapítható meg az eljárás ezen kezdeti szakaszában. A Veszprém Megyei Bíróság október 19-én hozott másodfokú, jogerős döntésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, így a vezérigazgató szabadlábon maradhatott. A megyei bíróság ugyanakkor halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében megállapította az alapos gyanút Bakonyi Zoltánnal szemben.

A rendőrség az ügyben október 15-én gyanúsítottként hallgatta ki a Mal Zrt. műszaki igazgatóját, Deák Józsefet, majd néhány nap múlva F. Józsefnét is, az ajkai timföldgyár környezetvédelmi és laborfelelősét. (A Mal. honlapja szerint a laboratóriumvezető Fodor Józsefné.) A két gyanúsított nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, mindketten szabadlábon védekezhetnek.

Az ajkai térségben október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztófa következtében kilenc ember meghalt, több mint százötvenen pedig megsérültek.

 

OLDALTÖRÉS: Több millió forintot fizetne a Mal Zrt. a katasztrófa áldozatainak

Több millió forintot fizetne a Mal Zrt. a katasztrófa áldozatainak

Több millió forintot fizetne a Mal Zrt. a katasztrófa áldozatainak

Több millió forintot fizetne a Mal Zrt. a katasztrófa áldozatainak

Több millió forintot fizetne egyénenként a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. azoknak a hozzátartozóknak, akik elveszették rokonaikat a katasztrófában, Kolontáron - erről állapodott meg a timföldgyár és a károsultak jogi képviselője Devecserben tartott peren kívüli egyeztetésen, de kifizetésekhez a céget felügyelő kormánybiztos hozzájárulása is szükséges.

Magyar György, aki közlése szerint mintegy ötszáz károsultat és Devecser, valamint Somlóvásárhely önkormányzatát, valamint a kilenc áldozatból nyolc család érdekeit is képviseli, a Veszprém megyei kisváros művelődési házában tartott egyeztetést követően újságíróknak elmondta: azt kérte, hogy a Mal Zrt. saját vagyonából, kártérítési előlegként azonnal fizessen több millió forintot az áldozatok hozzátartozóinak. Ez az összeg független legyen a Mal Zrt. által már korábban tett, összesen 1,5 milliárd, öt éven át 300 millió forinttal fizetendő felajánlásától - tette hozzá.
   
Ruttner György, a Mal Zrt. jogi képviselője erre úgy reagált, a cég hajlandó fizetni, de a pénzt támogatásként, fájdalmuk enyhítéseként juttatnák el a legsúlyosabb károsultaknak. Érdemi választ későbbre ígért, tekintettel arra, hogy ehhez Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos hozzájárulása, valamint a jogi helyzet tisztázása is szükséges.
   
Megjegyezte, meg kell vizsgálni, hogy valóban az áldozatok hozzátartozói és ne illetéktelenek juthassanak hozzá ehhez az összeghez, és amennyiben ez rendeződik, még októberben megérkezhet számlájukra a pénz.
   
Az MTI kérdésére, hogy konkréten hány millió forintot kaphatnak a hozzátartozók, Magyar György úgy válaszolt: ez az összeg egyénenként változhat, de, mint fogalmazott, nincs jelentősége, mert kártérítési előlegről van szó, ugyanis ők annak tekintik. Kategóriákat állítottak fel, így elsőként az a család kaphatja meg a pénzt, amely a katasztrófában elveszítette 14 hónapos gyermekét, hároméves gyermekük pedig életveszélyesen megsérült.
   
Mivel a Mal Zrt.-nek minden 10 millió forint feletti kifizetést és vállalást a kormánybiztossal jóvá kell hagyatnia, a károsultak jogi képviselői úgy számolnak, az általuk képviselt nyolc áldozat 27 hozzátartozójának összesen közel 300 millió forint kártérítési előleget fizettethetnek ki.
   
Ruttner György erre a felvetésre az MTI tudósítójának annyit mondott,  nem kell a földtől elrugaszkodni”.
   
Arra a kérdésre, hogy a találkozón megjelent két másik ügyvédet, akik elmondásaik szerint 150 károsultat meghatalmazás alapján képviselnek, miért nem engedték be a zárt ajtók mögötti megbeszélésre, a Mal Zrt. jogi képviselője úgy válaszolt: nem zárták ki őket, de Magyar Györggyel, aki a legtöbb károsultak képviseli, egy előre egyeztetett tematikában dolgoznak.
   
Megjegyezte, sok olyan ügyvéd van, akik kisebb csoportot, vagy egyedi igényeket képvisel, de generálisan akarják megoldani a problémákat, amely természetesen nem jelenti azt, hogy ezen ügyvédek felvetéseire ne adnának választ.
   
Magyar György elmondása szerint a kilenc kolontári áldozatból azért csak nyolcat képviselnek, mert az egyik család hozzátartozói között vita van a képviseleti meghatalmazással kapcsolatban.
   
A peren kívüli egyeztetés a jövő héten várhatóan Budapesten folytatódik - mondták a találkozó végén az ügyvédek, akik abban is megállapodtak, hogy a súlyosan megsérült emberek kártérítési előlegéről, vagy támogatásáról is próbálnak egyezségre jutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!