Agora: több mint húsz program lesz a japán napon

Japán nap lesz november 20-án, szombaton az Agora- Savaria Filmszínházban. A színes és gazdag programokra ellátogat Ito Tecuo, Japán magyarországi nagykövet is.

Greiner-Csapó Júlia

Az ünnepélyes megnyitó szombaton 14 órakor kezdődik, ahol köszöntőt mond: Ito Tecuo, Japán magyarországi nagykövete és dr. Vihar Judit, a szombathelyi Magyar Japán Baráti Társaság elnöke. Beszédet tart dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.

A filmszínház előterében megismerkedhetünk a japán kézírással, vagyis a kalligráfiával, elsajátíthatjuk az origami, a képeslap és a japán baba készítésének művészetét is. Az animék, vagyis a japán rajzfilmek szerelmesei rajzolhatnak és színezhetnek rajzfilmfigurákat.

A színpadon fél négykor kezdődik a sportbemutató. Az érdeklődők megismerhetik a karatét, az aikidót, az iaidót és a judót. A japán virágkötészet, más néven az ikebana fortélyait is elleshetjük a három órakor kezdődő előadáson. 

Öt órakor Yamaga Eimi japán táncával varázsolja el a nézőket, akiket meg is tanít néhány mozdulatra. A hagyományos japán viselettel, a kimonóval két Japánból érkező önkéntes (J-Cat) ismerteti meg a látogatókat. Lesz japán kard bemutató, arcfestés, kimonótörténeti kiállítás is.

A nagyteremben egy órától folyamatos filmvetítéssel várják az érdeklődőket. A filmszínházba költözik egy sushi bár is a japán gasztronómia kedvelőinek. A rendezvény záró koncertjén hét órakor az Ataru ütőegyüttes hallhatjuk.

A programokra ellátogatók megismerhetik a sokszínű és varázslatos Japán kultúráját, gasztronómiáját, vallását, képzőművészetét. Az ingyenes rendezvényre minden érdeklődőt várnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!