Brutális rablótámadás Alsóújlakon - elkapták a tetteseket

Egyedül élő, 77 éves alsóújlaki asszonyt bántalmazott és rabolt ki három férfi október közepén. Az elkövetők azóta előzetes letartóztatásban vannak.

Nagy Ildikó

Az ügy részleteit a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon kedden dr. Tánczi Tibor bűnügyi igazgató, dr. Palkó Andrea bűnügyi osztályvezető és Prácser Gábor, a bűnügyi osztály munkatársa ismertette.

Október 15-én este nyolc óra körül a 77 éves alsóújlaki asszony éppen a tyúkjait zárta be az udvaron, amikor három fiatalember bement a házába. Mint kiderült: nem véletlenül  mentek akkor, előtte ugyanis kifigyelték az asszony szokásait, esti mozgását. Odabent kutatni kezdtek, ám az asszony visszaért, és megzavarta őket. Ekkor a három férfi közül kettő ütni kezdte a nőt. Ötvenezer forintot és az asszony mobiltelefonját is elvitték, majd rázárták a nénire az ajtót. A kirabolt nőt - aki nyolc napon túl gyógyuló orrcsont- és arccsonttörést szenvedett - másnap este találták meg a hozzátartozói, akik értesítették a rendőrséget. 

A rendőrök november 26-án előállították azt a három, 25 és 32 év közötti személyt - Sz. E. vasvári, B. E. győrvári  és K. Z. meggyeskovácsi lakosokat - , akiket megalapozottan gyanúsíthattak a bűncselekmény elkövetésével. A Szombathelyi Városi Bíróság pedig rá egy napra, november 27-én elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a három fiatal közül kettő már beismerő vallomást tett, harmadik társuk azonban következetesen tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz. Megtudhattuk még, hogy mindhárman büntetett előéletűek, és az alsóújlaki eset elkövetésekor is volt ellenük folyamatban büntetőeljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!