Fiatal lányokat kényszerített prostitúcióra két magyar Bécsben

Fiatal lányokat csalt Bécsbe háztartási és gyermekfelügyeleti munka ígéretével két magyar, a sértetteket később prostitúcióra kényszerítették.

MTI

Gerald Tatzgern ezredes, az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal központi emberkereskedelem elleni irodájának vezetője azt mondta: volt, hogy naponta 20 vendéget kellett kiszolgálniuk a sértetteknek. Úgy fogalmazott, hogy "elég szörnyű körülmények között" tartották fogva az osztrák hatóságok által azonosított, prostitúcióra kényszerített 13 nőt, akik naponta 1.000 eurót is megkerestek.

Az ezredes szólt arról is, hogy Ausztriában 5.500 bordélyház működik és vélhetően több ezer fiatal nőt erőszakkal vesznek rá a prostitúcióra. 

Uzonyi Attila, a Nemzet Nyomozó Iroda (NNI) területi főosztály dél-alföldi régiójának alosztályvezetője elmondta, hogy a Békés megyei Sarkadról irányította egy férfi a bűncselekményt, vélhetően évek óta. 

A férfi és 37 éves társa, aki madamként üzemeltette a stúdiólakásokat Bécsben, úgy bukott le, hogy egy lánynak sikerült megszöknie és feljelentést tett az ügyben. Bécsben ugyancsak két szökött lány vallomása alapján indult nyomozás.

Magyarországon az NNI augusztus végén rendelt el nyomozást emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt. A nyomozók november 11-én csaptak le az 52 éves L. Tiborra, akit őrizetbe vettek, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A sarkadi tanyán további három, román és magyar lányt találtak, akiket tanúként hallgattak ki. Elmondták: nekik is háztartási, illetve gyermekfelügyeleti munkát ígértek. 

A sarkadi tanyán értékes ékszerek, különleges állatokból készült preparátumok kerültek elő, és a gyanúsítottak a rendőrök közlése szerint luxuskörülmények között éltek. 

Csizner Zoltán, az NNI igazgatója kérdésre válaszolva azt mondta: a nyomozás adatai derítenek majd fényt arra, hogy mennyi bevételre tettek szerint az elkövetők, de több tízmillió forint értékben foglaltak le különböző értéktárgyakat, illetve készpénzben eurót a sarkadi ingatlanon. 

Uzonyi Attila közlése szerint felmerültek más állampolgárságú sértettek is az ügyben. Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója kitért rá, hogy a schengeni csatlakozás óta a bűnözők előtt is megnyíltak a határok, amire a rendőrségnek is megfelelően kell reagálni. Hozzátette: erre jó példa a mostani ügy is, és méltatta a rendőri és ügyészi szervek együttműködését. Az ügyben Magyarországon folyik a büntetőeljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!