Nyílt nap: roma fiatalok látogattak a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolába

Nyílt napot tartottak nemrég a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában. Csaknem 30, más megyéből érkezett roma fiatal ismerkedett a jóhírű intézménnyel.

Kozma Gábor

A nyílt napon iskolalátogatásra került sor a kaposvári Napkerék Egyesület, a tapsonyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Gandhi Egyesület, valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében. Kaposvári és zalaegerszegi, zömében cigány kisebbséghez tartozó középiskolai tanulók barátkoztak a körmendi intézménnyel.

A tanulókat Bogdán Imre egyesületi elnök, Bogdán Péter, a tapsonyi kisebbségi önkormányzat és a Gandhi Egyesület elnöke, valamint Karagityné Polgár Marietta, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa kísérték el. 

A szakközépiskolába történő felvétel lehetőségéről, a szakközépiskolai képzésről, a rendészeti szakközépiskolai tanulók életéről, jogairól, járandóságairól, kötelezettségeiről, a többi között, dr. Orbán Péter nyug. rendőr altábornagy, igazgató  tájékoztatott. Az intézményben 156 végzős, illetve 200 újonc folytat tanulmányokat. A roma fiatalok érdeklődését szívesen vette a rendészeti  elöljárója.

- Sokat kérdeztek, s mi megmutattuk a lehetőségeket. Támogatni tudjuk őket mind a tanulásba, mind szociális körülményeikben. Egyébként vannak olyan roma tanulóink, akik beváltották a hozzájuk fűzött reményeket - jelentette ki az intézmény vezetője.
 
A tájékoztatót követően a rendészeti szakközépiskolai képzés iránt érdeklődő tanulók megtekintették a szakközépiskola tantermeit, a tanulók elhelyezési körleteit, a sportcsarnokot és a szakközépiskolában elhelyezett rendvédelem-történeti kiállítás tárlatát.

Az a vélemény alakult ki a döntő többségben érettségivel bíró fiatalok körében, hogy  szeretnének az intézmény falain belülre kerülni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!