Szombathely: kilakoltatás helyett szociális szállásokat hoznak létre

Új alapokra helyezik a lakáshoz jutás szabályait. Az egyik cél az, hogy jelentősen csökkenjen a felhalmozott lakbérhátralék.

Bajdó Bettina

Marton Zsolt, a lakásügyekért felelős alpolgármester, Szakály Gábor tanácsnok és dr. Károlyi Ákos, a szociális és családügyi bizottság megbízott elnöke tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Átfogó reform Szombathely bérlakáspolitikájában címmel.

Marton Zsolt a sajtótájékoztató elején visszautalt arra, hogy a közgyűlés első intézkedései között 20 százalékkal csökkentette a lakbért. Szükség volt erre, mivel rohamosan nőtt a bérlakásokban élők által felhalmozott hátralék összege: 2008 októberében 99 millió, egy évvel később már 149 millió forint volt. Idén szeptemberig pedig 197 millió forint hátralékot halmoztak fel a bérlők.

A lakbérbevétel elmaradása komoly probléma, mivel a bérlakások felújítására fordítható források jelentős csökkenését vonja maga után. Hozzátette, a rendszer önfenntartása már 2008-ban megszűnt, a 100 százalékos lakbéremelés  hátrányos helyzetbe hozta a bérlakásban élőket. Marton Zsolt az elérni  kívánt célokról is beszélt: az új rendelettel, mely jövő csütörtökön kerül a testület elé szeretnék visszaszorítani a lakbérhátralék felhalmozásának ütemét. Elősegítenék, hogy a bérlők és lakáshasználók tudják fizetni a bérleményét, továbbá szeretnék megelőzni a kilakoltatásokat is.

Szakály Gábor szerint az új rendelettel megszűnik a protekcionizmus. Létrehozzák a szociális szállást, mely a bérlakás és a hajléktalanszálló közötti átmenet. Ide azok kerülnek, akik jelentős tartozásokat halmoztak fel, s fenyegeti őket a kilakoltatás veszélye. A szociális szállások esetében nem lehet válogatni, az ajánlott lakást el kell fogadni. A szociális szállásokban olyan mérőket is felszerelnének, melyek úgy működnek, mint a feltöltőkártyás mobiltelefon. A műszert fel kell tölteni egy bizonyos összeggel, és ezzel arányosan tudja a lakó az áramot fogyasztani. A szociális otthonok esetében 30 százalékkal alacsonyabb a bérleti díj, a lakbértámogatásra pedig ezt követően is jogosult a bérlő.

Dr. Károlyi Ákos elmondta, hogy a rendelettervezet értelmében megszűnik a várakozási lista, helyette pontrendszerű pályázat lép életbe, vagyis minden lakás esetében pályázni kell. Eddig csak február 15-ig lehetett benyújtani a pályázatokat, ezután bármikor lehet pályázni. A beérkezett kérvényeket a hivatalban bírálják majd el.

Az illetékesek hangsúlyozták, hogy a lakbértámogatás jelenlegi rendszere továbbra is teljesen érintetlen maradna. A KSH adatai szerint tavaly 2287 önkormányzati bérlakás volt, idén ez a szám 2400-ra emelkedettAz utóbbi időben olyan családok kerültek szociális bérlakásokba, amelyeknek tagjai nem tudják betartani az együttélés szabályait, s rettegésben tartják az lakókat. Az új rendelet szerint a SZOVA Zrt. és a hivatal munkatársai szúrópróba szerűen vizsgálják a bérlők magatartását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!