A pilótaképzést népszerűsítik a SEK-en

Szerdán délben a C épület előtt egy vitorlázó repülőgépet állítottak ki, hogy ezzel is népszerűsítsék a pilótaképzést. A Góbéba az egyetem vezetői is beültek.

Bajdó Bettina

Szerdán délben a Szombathelyi Repülőklub tagja és a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának oktatói közösen népszerűsítették a repülést és a pilótaképzést. Prof. dr. Gadányi Károly, az egyetem elnöke elmondta, hogy bár nincs kifejezetten repüléshez alkalmas idő, mégis szeretnék, ha sok fiatal a tanulás mellett kedvet kapna a repüléshez is. Hozzátette, hogy nemcsak szerdán, hanem a pénteki nyílt napon is meg lehet nézni a vitorlázó repülőgépet. Nagy Béla, a Szombathelyi Repülőklub képviseletében magáról a repülés élményéről beszélt.

Hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha hallgatók és oktatók is kedvet kapnának a repüléshez. Tizenöt éves kortól bárki jelentkezhet a tanfolyamokra, felső korhatár nincsen, még hatvanévesen is meg lehet tanulni repülőgépet vezetni.

Hozzátette azt is, hogy az egyetem C épülete előtt kiállított gép egy Góbé, melyet idősebb Rubik Ernő tervezett. A Góbé a mai napig a legstabilabb vitorlázó repülőgép mind a földön, mind pedig a levegőben, és alapvető a magyarországi oktatásban. A vitorlázó repülőgépet nemcsak az oktatásban használják, hanem  sétarepülésnél is ezen viszik fel az érdeklődőket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!