Középiskolák rangsora 2010: a Bolyai és a Horváth Boldizsár is a TOP 5-ben

A hazai gimnáziumok rangsorában ötödik helyen áll a szombathelyi Bolyai János gimnázium. A szakközépiskolák között negyedik lett a Horváth Boldizsár Szakközépiskola.

Greiner-Csapó Júlia

A hazai gimnáziumok rangsorában az előkelő ötödik helyen áll a szombathelyi Bolyai János Gimnázium  - derült ki a középiskolák Köznevelés című oktatási hetilapban közzétett eredményességi mutatóiból. A legjobb szakközépiskolák között a negyedik helyezést érte el a szombathelyi Horváth Boldizsár Szakközépiskola.

A középiskolákat a következő mutatók alapján mérték össze: figyelembe vették a 2005 és 2009 között nyelvvizsgát szerzők arányát, megnézték, hogy az országos középiskolai tanulmányi versenyeken (OKTV) milyen eredményeket értek el az egyes intézmények tanulói, és külön hangsúlyt fektettek a középszintű érettségin elért átlagpontszámokra is. Érdekesség, hogy a listán az összes hazai középfokú oktatási intézménynek mindössze csak a tizenöt százaléka, azaz 175 iskola szerepel.

A pontosabb összehasonlíthatóság érdekében külön vizsgálták a gimnáziumokat, a szakközépiskolákat és az úgynevezett vegyes intézményeket (ahol mindkét iskolatípusú osztályokat tanítanak).

- Az országos ötödik helyezés véleményem szerint az iskolánkba járó diákok, a magasan képzett tanáraink és a szülők eredménye. Különösen szép siker ez annak figyelembevételével, hogy a Bolyaiból az elmúlt tanévben érettségizettek közül kilencen európai, illetve Európán kívüli egyetemekre nyertek felvételt, az ő teljesítményük pedig nem számít bele a statisztikákba. Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk a diákok képzőművészeti, zenei képzésére, a személyiségük fejlesztésére. Természetesen az eredményeket az is befolyásolja, hogy milyen a fiatalok előképzettsége, motiváltsága és családi háttere. Számunkra az a legfontosabb, hogy boldog és sikeres embereket neveljünk  - mondta a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Károly Frigyes.

A legtöbb szülő szeretne olyan iskolát választani a gyermekének, ahol megfelelő szellemi, erkölcsi nevelésben részesülhet, ahol megszerezheti a továbbtanuláshoz szükséges előképzettséget. Az iskola kiválasztásához segítséget adhat a rangsor, bár meg kell említeni, hogy számos olyan tényező határozza meg az iskola hangulatát és a gyerekek fejlődését, ami számokban nem mérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!