Közüzemi díjak: növekvő tarifák és hátralékok

A közüzemi díjak egyre nagyobb terheket rónak a fogyasztókra. A megyében is nőtt a hátralékkal rendelkezők száma, miközben a szolgáltatók, mérsékelten ugyan, de január elsejétől ismét emelik a közműtarifákat. Mindenütt drágul a víz- és csatornadíj, több városban pedig a távhő is.

Prófusz Péter

- Természetesen a pénztárcánkon megérezzük a közműdíjak emelkedését  - feleli érdeklődésünkre Horváth István szombathelyi lakos. - A magunk módján igyekszünk takarékoskodni a gázzal, valamint a villannyal is. Évről évre drágulnak a szolgáltatások, ám nincs mit tenni, hiszen muszáj fűteni, mosni és főzni is.

A Horváth család még a szerencsésebbek közé tartozik, ám a megyében egyre többen vannak, akiknek komoly problémát okoz a közműdíjak kifizetése. Márpedig az ivóvíz- és csatornadíjak január 1-től megyeszerte emelkednek, ám erről még csak a szombathelyi és a jáki önkormányzat határozott.

A Vasivíz Zrt.-től kapott adatok szerint jelenleg a fogyasztásarányos tarifa köbméterenként bruttó 294 forint, ez a szombathelyi közgyűlés döntése alapján 2,6 százalékkal emelkedik. A szennyvízelvezetés és tisztítás díjában viszont jelentős eltérések vannak. Szombathelyen, Kőszegen, valamint e városok vonzáskörzetében a legolcsóbb a csatornadíj. 

Ezzel szemben Hegyhátszentjakabon ezért a szolgáltatásért köbméterenként több mint 670 forinttal fizetnek többet. Érdekesség, hogy a sárváriak köbméterenként 29 forinttal olcsóbban juthatnak vízhez, ám jövőre nekik is ötszázalékos áremelkedéssel kell kalkulálniuk. Celldömölkön a Kemenesvíz Kft. árai jóval olcsóbbak, ám az ottani fogyasztók január elsejétől az ivóvíz esetén három, a csatorna esetén pedig hétszázalékos drágulást várhatnak.

A megyében legtöbben a távhő-, az áram- és a gázszolgálgáltatóknak tartoznak. A Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.-től kapott tájékoztatás szerint a városban 2009. február elseje óta nem emelkedtek a távhődíjak, sőt a szombathelyi közgyűlés döntése értelmében január elsejétől sem kell drágulásra számítani. Így a lakossági fogyasztók alapdíja légköbméterenként évi 285,6 forint, a hődíj gigajoule-onként 3 ezer 500 forint, a víz felmelegítésének lakossági tarifája pedig köbméterenként 800 forint marad. A távhőszolgáltatás esetén az árakhoz mindig hozzá kell számítani az ötszázalékos ÁFÁ-t is.

A megyeszékhellyel ellentétben december 1-től Celldömölkön már jelentősen drágult a távhőszolgáltatás, ugyanis egy átlagos fogyasztású és méretű lakás költsége 16,9 százalékkal emelkedik. Sárváron a kormány által a távhőszolgáltatásra előírt 4,9 százalékos országos átlag alatt marad az árszintnövekedés, ugyanis a hődíj nettó 131, a melegvíz tarifája pedig nettó 31 forinttal emelkedik. Ez mindkét esetben 4,1 százalékos drágulást jelent.

A Régióhő Regionális Hőszolgáltató Kft. Körmendet, Vasvárt és Szentgotthárdot látja el. A díjak a három városban is jelentősen eltérnek.
 
- Egy átlagos felhasználók által lakott, 55 négyzetméteres lakás egész éves fogyasztása után Körmenden 142 ezer 600, Vasváron 151 ezer 500, míg Szentgotthárdon 168 ezer forintot kell fizetni - mondja Németh István, a körmendi székhelyű szolgáltató ügyvezető igazgatója. 

- Mindenképpen fontos hangsúlyozni, hogy azokban a lakásokban, ahol termosztátszelepeket szereltek a hőszabályozókra, vagy nagyobb figyelmet fordítottak a hőszigetelésre, a családok sokat spórolhatnak a fűtési költségeken.

A fenti adatokból kiderül: a körmendi távhőszolgáltatás a szombathelyinél is olcsóbb, míg az elsőre borsosnak tűnő vasvári és szentgotthárdi díjakat a szolgáltató az alapdíjak csökkentésével próbálja ellensúlyozni. A Régióhő Kft. szolgáltatásait igénybe vevő  települések lakóinak január elsejétől nem kell áremeléstől tartaniuk, ám az ügyvezető igazgató arra is figyelmeztetet, hogy a távhődíjak nagyban függnek a gáz árától.

- Az ármegállapító hatóságok a települési önkormányzatok, ám a távhődíjak alakítása valójában háromlépcsős folyamat - folytatja Németh István. - Elsőként, ha egy szolgáltató emelni akarja a díjakat, árkalkulációt kell készítenie, melyet a Magyar Energia Hivatalnak köteles elküldeni. Ezt követően a hivatal közigazgatási határozatot hoz, melyben azt is mérlegeli, hogy a szolgáltató által jelzett áremelés reális-e. Ezt követően az energia hivatal döntése az önkormányzat elé kerül. Fontos továbbá az is, hogy az önkormányzat a hivatal határozatában szereplő díjtételnél magasabbat semmiképp nem állapíthat meg.

Németh István hangsúlyozza, hogy a távhőszolgáltatók költségeinek körülbelül 20 százaléka úgynevezett belső költséghányad, a fennmaradó négyötöd részre nincs befolyása a szolgáltatóknak, ugyanis azt főként a gáz ára határozza meg.

Ezzel pedig el is érkezünk a közműhátralékosok rémálmához, vagyis a gázárhoz, melynek tarifáját az országos szintű díjszabás mellett több külső tényező is befolyásolja. A gáztartozással rendelkezők száma az elmúlt hat évben közel a hétszeresére emelkedett amiatt, hogy a gáz ára 2004 óta a háromszorosára nőtt. November végi kimutatások szerint jövőre ismét várható gázár-emelés, a legmagasabb fogyasztói kategóriában  vagyis évi 3 ezer 500 köbméter fellett több mint kilenc- százalékos.

A kormány jövőre az új, lakossági fogyasztókra vonatkozó árképletben 60 százalékban veszi figyelembe az orosz importgáz, míg 40 százalékban a holland gáztőzsdén kialakuló árakat.

Németh István szerint a dollár árfolyam-ingadozása is jelentősen befolyásolja a gázárakat, ezáltal pedig a távhődíjakat is. A gázártámogatás 2011 közepéig biztosan fennmarad, erre a kormány már közel 26,5 milliárd forintot el is különített.

A villamosenergia díja sem helyi szinten dől el. Szakértők szerint ebben a szektorban is szolid áremelés várható, ugyanis az átlagos lakossági fogyasztóknak kilowattóránként legfeljebb egy-másfél forintos emelkedéssel kell számolniuk.

A megyeszékhelyen a fentiek mellett emelkedik a busz- és a parkolójegyek ára, míg a szilárd hulladék elszállításáért  átlagosan tíz százalékkal kell többet fizetniük a szombathelyieknek.    

Celldömölkön a hulladékszállítás tarifája nem emelkedik, Sárváron viszont ötszázalékos drágulásra számíthatnak a fogyasztók. 

Az elmúlt évek nagy változásai: tíz év alatt megtízszereződött a gáz ára

2002 óta a villamos energia általános lakossági tarifája kétszeresére, míg a vezérelt áram (ezzel működnek a bojlerek és a villanykályhák) díja pedig háromszorása nőtt.

A 2004-es adatokhoz képest az áramhátralékosok Vas megyében közel 50, országosan 66 százalékkal vannak többen.

Az elmúlt tíz évben a támogatás nélküli lakossági földgáz ára tízszeresére emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!