Túl a műtéten: Trummer január végén térhet vissza

A MJUS-Fortress Körmend kosárcsapatának játékosa, Trummer Rudolf hétfőn sikeres talpműtéten esett túl.

Vastag Nándor

- Minden a legnagyobb rendben ment, amit köszönök Csillag főorvos úrnak és Csata doktor úrnak - fogalmazott Trummer Rudolf. - A sarokcsontnál a talpínt jobban bevágták, hogy nagyobb mozgástere legyen, a gyulladt részt pedig kitisztították. A sérüléssel lassan egy éve bajlódtam, próbáltuk gyógyszerrel és injekcióval is kezelni, de egyik sem segített. Az orvosok műtétet javasoltak, és már biztatnak is, biztosan jó lesz, százszázalékosan rendbe jön a talpam. Sokat kell majd pihennem, de 2-3 nap mankózás után már segítség nélkül is sétálhatok. Várhatóan három hét elteltével kezdhetem el az edzéseket, és január végén, a Sopron elleni bajnokin remélhetőleg játszhatok. Egyébként már hazaengedtek, és szeretnék ott lenni a Debrecen elleni bajnokin is - sok sikert kívánok a csapatnak, remélem nem lesz gond a győzelem megszerzése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!