Árokavató: csapadékvíz-elvezető hálózat épült Oszkón

A legbeszédesebb eredmény: nemrég, egy nagyobb eső után 8 centis vizet mértek abban a pincében, ahol rendszerint 40 szokott lenni. Az ok: elkészült a vízelvezető árok Oszkón.

Kozma Gábor

Ez hatalmas eredmény a sajátos domborzati viszonyok között lévő településen,  ahol a lefutó csapadékvíz szinte állandósult, s vele a kár is. Érthető volt tehát a hétfői, hivatalos nevén csapadékvíz-elvezető hálózat, közönségesen árokavatón a polgármester, Hosszú Zoltán elégedettsége és öröme. Még akkor is, ha  csak  első-körös az árok, hiszen a falu más részein is szükség lesz hasonló beruházásra.

- Negyvenötmilliós projektről  van szó, ebből az uniós támogatás 38 millió. Nagy az öröm, hiszen az esővíz sok bosszúságot okozott eddig. Most nagyrészt kivédhetjük, köszönet érte mindenkinek, aki ebben segített  - mondta el a megnyitón a faluvezető.

A  több mint egy éven át tartó munka menetét ismertetve mondta el, hogy a Petőfi, a Molnár és a Kossuth utcák árokrendszere  újult meg. Mintegy 5 ezer méter hosszan betonbélést alkalmaztak, számos átereszt  építettek a házak előtt.  A stabil közlekedés érdekében hídgyűrűket fektettek le. - Ez a beruházás azt példázza számunkra, hogy a nehéz körülmények között is akad lehetőség a fejlesztésre. És szeretnénk  is tovább menni, a falu más részein  is felújítva az árkokat - mondta.

Az átadáson a kivitelező, a vízügyi cég és a környező települések polgármesterei mellett ott volt Kovács Ferenc megyei közgyűlési  elnök is. 

- Hazánkban sokezer hektárt önt el évente a belvíz, mert korszerűtlen a vízelvezetés. Nem árkolnak,  vagy nem tísztitanak kellőképpen és nem fordítanak  figyelmet a csapadékvíz elleni küzdelemre. Most jóleső érzés azt mondani, hogy Oszkó példát mutat, az itt élőknek fontos ez az ügy. Ezáltal a falu  komfortosabbá, lakhatóbbá válik - mondta.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!