Felborult egy kénsavszállító hajó a Rajnán

Felborult egy kénsavat szállító tartályhajó csütörtökön a Rajnán, Sankt Goarnál, Koblenz és Mainz között, a hajó személyzetének két tagja eltűnt - jelentette a német folyami rendőrség.

MTI

A balesetet reggel 5 órakor jelezte a hajó kapitánya. A személyzet két másik tagját kimentették a vízből. A térségben felfüggesztették a hajóforgalmat, a hatóságok infravörös kamerával felszerelt helikopterekkel keresik az eltűnteket, búvárok pedig a víz alatt kutatnak utánuk. Mindazonáltal egyre kevesebb a remény arra, hogy élve megtalálják a két eltűntet. A Rajna vizének hőmérséklete ugyanis 4,1 fok, ilyen hideget pedig az emberi szervezet huzamosabb időn át nem tud elviselni: a vízben tartózkodás kihűléses halált okoz.

 

A száztíz méter hosszú hajó 2000 tonna kénsavat szállított. Az első mérések azt mutatják, hogy nem került sav a Rajnába, ami valószínűleg a duplafalú építési módnak köszönhető. Mindössze csekély mennyiségű olaj szivárgott a hajóból a vízbe, ez azonban a folyó magas vízállása miatt nem ad okot aggodalomra.

Az oldalára dőlt tartályhajót szakembereknek a délelőtt folyamán sikerült rögzíteniük. A déli órában azon fáradoztak, hogy kivontassák a hajózási útvonalról.

A felborulás oka egyelőre tisztázatlan. A hajó vadonatúj, a folyamhajózási társaság monitorán rögzített felvétel tanúsága szerint normál sebességgel haladt, nem mutatott semmilyen rendellenességet, majd egyszer csak eltűnt a képernyőről. Kiemelése és a baleset vizsgálata hetekig eltarthat - hangzott el a ZDF televízió déli híradójában. Emiatt egyelőre azt sem lehet tudni, meddig nem közlekedhetnek hajók a Rajna érintett szakaszán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!