Nyílt nap a SEK-en: bemutatkozott a tíz egyetemi kar

A középiskolásokat felvételi tájékoztatók, előadások várták a Savaria Egyetemi Központban, ahol bemutatkozott a Nyugat-magyarországi egyetem mind a tíz kara.

Greiner-Csapó Júlia

A Nyugat-magyarországi Egyetem nyílt napot tartott a Savaria Egyetemi Központban, ahol a középiskolások, az érdeklődők megismerhették mind a tíz egyetemi kart.

- Az egyetem értékeit növeli a magas színvonalú oktatás, a hallgató-központúság, az egyetemi élet, a kutatási területeken elért eredmények. A nap különlegessége, hogy elkezdődött a VI. Euroregionális Természettudományi Konferencia is, úgy gondolom ez is méltán jelképezi az egyetemünk értékeit  - mondta prof. dr. Gadányi Károly, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ elnöke, rektorhelyettes.

Több száz  középiskolás érkezett az ország minden szegletéből, hogy megismerhesse a karok képzéseit. Voltak,  akik egyedül érkeztek, mások az osztálytársaikkal, a szüleikkel, a tanáraikkal jöttek el.

- Engem a földrajz szak érdekelne, mivel ebből a tantárgyból ötösre érettségiztem. Jó választás lenne a jövőmre nézve. Tetszik az egyetem, mivel elég távol van az otthonomtól. Szívesen lennék kollégista - mondta Fésűs Csaba  a csornai Hunyadi János Gimnázium tanulója az egyetem aulájában a tájékoztató után.

A Felvételi pont elnevezésű információs pultnál az egyetem oktatói, dolgozói segítettek kitölteni a fiataloknak a  jelentkezési lapokat. Igazolást is kérhettek azok, akik az iskolájukból hiányoztak a pályaválasztási nap miatt.

- Manapság a középiskolások nagy része érdeklődik a felsőoktatás iránt. Nálunk speciális szakok, területek vannak, ezért az egyetem elvégzése után nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni a hallgatóink - mondta dr. Bejó László, a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karának oktatási dékán helyettese. 

- Minden szakunkról hoztunk tájékoztatófüzeteket az érdeklődőknek, és egy rövid előadást is tartunk az egyetemünkről, hogy segítsünk a választásban. A továbbtanulásra, az életre  tudatosan készülők választják a szakjainkat. A diákélet, a város is csábítja a középiskolásokat. A Selmecbányai  Akadémia hagyományait a mai napig őrizzük, például az első éveseknek nem gólyatábort szervezünk, hanem balekoktatást tartunk. A mi egyetemünkön, az évfolyamokon kialakult közösségek tagjai  hosszú évek múltán is tartják a kapcsolatot - tette hozzá dr. Bejó László.
 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!