Nyugat-Dunántúl: középpontban a termálturizmus, a gasztronómia és a borkultúra

Az állami támogatások idén leginkább a honi vízkincs turisztikai kiaknázására koncentrálnak, s az alábbiakból az is kiderül, hogy a nemzetközi együttműködésekben is van üzleti fantázia.

Kiss Tamás

Két, a  Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által gesztorált turizmusfejlesztési projektekhez kapcsolódva tartottak a minap információs napot Bükfürdőn. A Hotel Caramell különtermében Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a szakembereket, s hitet tett amellett, hogy térségünk számára az idegenforgalmi ágazat fejlesztése jelenthet igazi kitörési lehetőséget.

Eme törekvéseket azonban alapvetően befolyásol(hat)ja a kormányzat hozzáállása, hogy mire, mennyi támogatást ad az állam. A konkrét és jelentősebb pályázatok hamarosan majd az Új Széchenyi Terv részeként jelennek meg, ezzel együtt is érdemes volt azonban meghallgatni Tama Istvánt, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának vezetőjét, aki több értékes információval is szolgált.

Kiderült például, hogy idén a gyógyvizek népszerűsítése kap kiemelt szerepet a központi marketingben, vagyis jól gondolkodnak mindazok, akik a továbbiakban (is) az egészség-, s különösen a termálturizmus vizein akarnak evezni.

Tama István mondandójából ugyancsak egyértelműen kiviláglott, hogy a konferencia-turizmus is plusz támogatásokra számíthat, főként azokat segítik, akik nemzetközi és sporttal kapcsolatos értekezleteket hoznak az országba. (A régióban a kultúrához kapcsolódó és a családi turizmust is kiemelten támogatják. A részletekre a későbbiekben még visszatérünk.)

Itt és most folytassuk egy másik, szintén fontos témával, nevezetesen azzal, hogy térségünk számára a bor- és gasztronómiai turizmus is számos új lehetőséget rejt, csakhogy ehhez jobban kellene ismernünk a tájegység ilyesfajta kincseit.

Minderre Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke hívta fel a figyelmet, aki több, a hagyományos térségi ételeket (és azok receptjeit) bemutató, illetve a borkultúrát népszerűsítő könyv önálló- és társszerzőjeként arról is szólt, hogy a néprajzi, kulturális, művészeti hagyományok és a tájételek, borok kapcsolatának felhasználásával lehet és érdemes hatékony rendezvényeket szervezni.

A konferencia folytatásában Kiss Sándor, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára két már futó, az Európai Unió által is támogatott programot, az osztrák-magyar határmenti térségre koncentráló Tourist Net, illetve a szlovén-magyar  Pannon Gasztronómiai Élmények projektet ajánlotta a szakemberek figyelmébe. Előbbiről szólva elmondta, hogy fő célja a térség versenyképes turisztikai hálózatának kiépítése, a meglevő szolgáltatások színvonalának emelése, új termékek létrehozása, s a koordináció fejlesztésével a közös értékesítés és a marketing felpörgetése.

Ennek elérése persze például a helyi és határmenti konkurenciától való félelem miatt  egyáltalán nem egyszerű, a 2009 elején indult  projekt eredményei azonban azt mutatják, hogy megtalálhatók azok a területek, ahol a különböző térségek kínálatai kiegészíthetik egymást. (Erre számos példa akad a projekt, a sárvári és a bükfürdői ajánlatokat is felvonultató, a napokban elkészült  reprezentatív kiadványában, amelyet több turisztikai kiállításra is elvisznek.)

Kiss Sándor beszámolója szerint a mások mellett a kamara és a Pannon Helyi Termék Klaszter szerepvállalásával megvalósuló Pannon Gasztronómiai Élmények projekt is nagy lépésekkel halad előre, mint arról már beszámoltunk: az elmúlt hónapokban több rendezvény is szolgálta már a tájjellegű ételekhez kötődő specialitások elkészítésének népszerűsítését, s a tájegység úgynevezett aktív gasztronómiai vonzerő-leltára is készül. A folytatásban erre alapozva ösztönzik majd a termelőket és a vendéglátókat, hogy a minőség mellett a helyi specialitásokra is megfelelő hangsúlyt fektessenek. A felmérések szerint ugyanis egyre inkább erre is "ráharapnak" a vendégek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!