Új korszak elé néznek a civilek - egyszerűsödik a pályáztatási mechanizmus

Megyei civil fórumot szerveztek csütörtök délután az MMIK-ban a nonprofit szektor képviselőinek. Az előadók a civil lét jövőbeli lehetőségeit próbálták meg körvonalazni.

Tersztyánszky Krisztina

Vas megyében az elmúlt évben már több, mint kétezer nonprofit szervezet, egyesület, illetve alapítvány működött. Közülük sokan a helyi közösségi élet, kultúra, sport, egészségvédelem szervezésében játszanak szerepet, mások önkormányzati szociális és egyéb feladatokat vállalnak át. A szervezetek működési költségeit jelentős mértékben a Nemzeti Civil Alapprogramtól pályázható támogatás fedezi.

Információk szerint a hazai civil szektor az idei évtől jelentős változások elé néz. Ezért a fórum résztvevői ezúttal nemcsak arra voltak kíváncsiak, hogy milyen feltételekkel pályázhatnak. Sokan várták a választ arra: hogyan biztosíthatók a szervezetek működési feltételei a támogatási rendszer átalakításának ideje alatt, amikor fél évre szünetel majd a pályáztatás? Számos, kis költségvetéssel működő szervezetnek okoz gondot az újonnan bevezetett  tíz százalék saját erő előteremtése.

A kételyekre válaszolva dr. Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a civil tevékenység finanszírozása ügyében  a kormányváltás után társadalmi konzultációra épülő, komoly előkészítő munka indult el. 

A tervek szerint áprilisban egységes civil törvény kerül a Parlament elé. A Nemzeti Civil Alapprogramot lényegesen átalakítják. Terveik között szerepel, hogy nagyobb önállóságot kapnak a döntéshozó  testületek, egyszerűsödik   a pályáztatási mechanizmus, a támogatások célba juttatása. Többféle támogatási konstrukció bevezetésében  gondolkodnak, így a szervezetek igényeinek megfelelően a vissza nem térítendő támogatás mellett megjelenhet   a  kamatmentes hitel, ami lehetőséget ad az összeg visszaforgatására, tőkésítésére. 

A formális átalakítás alatt nem lesz mód pályázatok fogadására, ám a helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, hogy az egyes szaktárcáknál 30-35 milliárd forint áll a civil szervezetek rendelkezésére, amit az NCA szüneteltetés időszakában működési költségek céljára is megnyitnak.  
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!