Emelt szintű érettségihez adnak segítséget a SEK-en

Emelt szintű érettségire való felkészítő tanfolyam indul angolból, matematikából, magyar nyelv és irodalomból a Savaria Egyetemi Központban.

Bajdó Bettina

Márkus Attila, a tanulmányi hivatal vezetője elmondta, hogy február végén szeretnék elindítani a tanfolyamot, mely április végéig tartana. Hozzátette, a diákok nagy része valószínűleg most is rendelkezik a továbbtanuláshoz szükséges tudással, s teljesíteni is képesek, ám mégsem élnek azzal a lehetőséggel, hogy többletpontokat szerezzenek. Enélkül viszont sok szakra lehetetlen, vagy nagyon kis eséllyel lehet államilag támogatott képzésre bejutni. Az idei évtől ráadásul a többletpontok változása miatt jobban megéri emelt szintű érettségit tenni, mint például nyelvvizsgát. 

Jelenleg még kevesen jelentkeznek emelt szintű érettségire. Szombathelyen például tavaly magyar nyelv és irodalomból negyvennél kevesebben  érettségiztek emelt szinten.
 
- A kilencvenes évek végéig nagy hagyománya volt a nulladik évfolyamnak az egyetemen - emelte ki Márkus Attila.  - Akkor még a felvételibe is beleszámított ennek az eredménye, ha a diák igényelte. Ennek a hagyományát szeretnénk újraéleszteni más keretek között. Pár hét múlva magyarból, angolból és matematikából indulna el a felkészítő foglalkozás. 45 perces órákat tartunk, s egyetemi oktatók gyakorolnak a középiskolásokkal.  Fontos, hogy olyan egyetemi oktatókkal találkozhatnak a diákok, akiknek vannak tapasztalataik a közoktatásban is. Nem egyetemi órákat tartanak majd, hanem a gyakorlatra helyezik a hangsúlyt. Teszteket töltenek ki, s olyan feladatokat oldanak meg együtt, amelyekre számítani lehet az emelt szintű érettségin is.

A képzés kísérleti jelleggel indul el február végén, szeptembertől azonban növelnék a tantárgyak számát. Szeretnék, ha az egyetemi oktatás és a közoktatás ez által is közelebb kerülne egymáshoz.
 
- A tanfolyamra bárki beadhatja jelentkezését, függetlenül attól, hogy a felvételinél a mi intézményünket jelölte-e meg  - fűzte hozzá a hivatalvezető. - A tanfolyam költségtérítéses lesz, pénteken és szombaton lesznek az  órák. Az angol csoportba maximum 15, a matematika és magyar csoportba pedig maximum 20-20 tanuló járhat majd. Az egyetemünk honlapján a hét második felében már elérhetők lesznek a részletes információk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!