Róza néni száz év alatt csak kétszer volt beteg

Századik születésnapján köszöntötték szerdán özv. Bertai Sándornét. Apja az első világháborúban esett el, a férje a Don-kanyarban tűnt el, egyedül nevelte fel négy gyermekét a ma már hatszoros dédnagymama.Róza néni állítja, hogy a sok munkának köszönheti jó egészségét.

Nagy Ildikó

- Fiam, te meg a rokonságunkból való vagy - fordult Karvalits J. Zoltánhoz Róza néni a szerda délutáni ünnepségen.

A Katafán született, tíz éve nádasdi leányánál élő özv. Bertai Sándorné szerdán volt száz éves. És bár a nagy, majdnem negyvenfős családi ünnepséget szombaton tartják, szerdán is sokan felköszöntötték Róza nénit. Legelőször Gizella lánya, István fia és a menye, Erzsébet, aki tortát és süteményeket is hozott anyósának. 

Aztán jött a szemközt lakó keresztlány, Rózsi, persze ő sem üres kézzel: virágot, ajándékcsomagot is hozott.
Szülőfaluja nevében Gérnyiné Hajba Erzsébet polgármester köszöntötte, a falubeliek jókívánságait pedig Karvalits J. Zoltán nádasdi elöljáró és Kovács Ildikó, a körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző tolmácsolta a környék legidősebb polgárának. A nádasdi polgármester a virágcsokor mellé az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklapot is elhozta az ünnepeltnek.

Róza néniék hatan voltak testvérek, édesapjuk az első világháborúban esett el. Aztán az élet őt is próbára tette: férjét a második világháborúban elveszítette, így egyedül nevelte fel fiát és  három lányát. Világéletében dolgos volt: napszámba járt, de az erdőben és a mezőn sem ijedt meg a kétkezi munkától. Kilencvenéves koráig egyedül élt a katafai házában, azóta viszont nádasdi leányánál, Gizellánál lakik. Róza néni ma is egyedül öltözködik, tisztálkodik, és a derekáig érő ősz haját is minden áldott nap maga fésüli, fonja és tűzi kontyba. 

A négy gyermeknek, hét unokának örvendő hatszoros dédnagymama állítja: hosszú életét és jó egészségét a sok munkának köszönheti. Róza néni életében csupán kétszer volt beteg, és most is csak kétféle pirulát kell szednie. Három évvel ezelőtt combnyaktörése volt, kórházban feküdt, és bizony sokan a csodájára jártak, mert a műtét után nagyon gyorsan - ráadásul gyógytorna nélkül - felépült.

Róza néni a századik születésnapján becsinált levest rendelt ebédre a lányától, és egy fél fasírtot meg egy kis krumplit is fogyasztott utána. A húsért amúgy nincs oda, azt mondja, sokkal többre tartja a főzeléket. A tejet nem szereti, alkoholt pedig soha nem iszik.

- A virágokat nagyon szeretem, a gyerekeimre, az unokáimra és a dédunokáimra pedig nagyon büszke vagyok  - mondta búcsúzás előtt a százéves Róza néni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!