A nemzeti parkok támogatását is megfelezték

A Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet is aggódik a vízügyi ágazatot és a nemzeti parkokat érintő jelentős elvonás miatt. A vízügyi igazagtóságoktól összesen 2 ezer 400 dolgozót kellene elbocsátani.

Nagy Ildikó

Korábban beszámoltunk arról, hogy a vízügyi szakigazgatási szervezet költségvetési támogatását 40-45 százalékkal megkurtították, így ellehetetlenülhet a működésük. Megírtuk azt is, hogy sem dr. Illés Zoltán államtitkár, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem válaszolt az elvonás következményeit firtató kérdéseinkre.

Megkeresett viszont a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet elnöke, Tarró Péter, aki megosztotta velünk a szerdán kiadott állásfoglalásuk tartalmát. Tőle tudjuk azt is, hogy a  támogatás zárolása a Vidékfejlesztési Minisztérium teljes költségvetését 9,5 százalékos mértékben érinti.

A miniszter döntése alapján azonban a környezetügyi államtitkárság felügyelete alá tartozó szervezetek közül a nemzeti park igazgatóságok 44,6 százalékos, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek (felügyelőségek) 37,4 százalékos, a környezetvédelmi igazgatóságok pedig 44,8 százalékos elvonással számolhatnak.

Információink szerint a döntés meghozatalát mérlegszerű elemzés nem előzte meg. Az intézkedések hatására a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságoknál jelentős, 52 százalékos, országosan mintegy 2 ezer 400 főt érintő létszámleépítésre lehet számítani, a személyi juttatások jelentős zárolása miatt. 

A dologi kiadások részaránya olyan alacsony, hogy számottevő csökkentésére lehetőség már nincs. Fennáll a veszély, hogy az igazgatóságok azonnal fizetésképtelenné válnak. A vízügyi igazgatóságoknál megkezdett,  9 ezer 100 fős közfoglalkoztatási programot  - az irányító létszám és az önerő hiányában - azonnal le kell állítani.   

Az ország biztonsága érdekében elfogadhatatlan a belvíz és árvízvédelem, valamint a környezeti kárelhárítások azonnali leállítása a pénzügyi fedezet biztosításának hiánya miatt.  Az ilyen mértékű zárolás és az ezt eredményező létszámleépítés, valamint a dologi kiadások csökkentésének együttes hatására az intézmények teljes mértékben ellehetetlenülnek, a magyar vízgazdálkodás felszámolásra kerül, melynek felelőssége a döntéshozót terheli.  olvasható a szakszervezet  állásfoglalásában.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!