Líbia: folytatódnak a légicsapások, de nem tartanak hónapokig

Folytatódnak a nemzetközi koalíció légicsapásai Líbiában Moammer Kadhafi erői ellen, de azok nem fognak hónapokig tartani, mondta csütörtökön a francia külügyminiszter. A nyugati bombázások kevés sikerrel jártak a szövetségesek támadásának negyedik éjszakán.

MTI

"Folytatni fogjuk a légicsapásokat ... kizárólag katonai célpontjaink vannak, semmi más" - hangsúlyozta az RTL francia kereskedelmi rádióban Alain Juppé. Hozzátette: "Szorul a hurok, Kadhafi offenzívája leállt. Ebből a szempontból elmondhatjuk, hogy az első siker megtörtént".
   
Arra kérdésre, hogy még mennyi ideig fognak tartani a hadműveletek, a francia külügyminiszter elmondta: még nem tudja pontosan, egészen addig, ameddig sikerül Kadhafi erőit semlegesíteni. "Hosszú lehet, de nem akarjuk elhúzni ... Ez nem Afganisztán vagy Irak" - hangsúlyozta. Később a sajtó képviselői kifejtette, hogy "Kadhafi katonai képességeinek megsemmisítése eltarthat napokig, hetekig, de semmiképpen sem hónapokig".

OLDALTÖRÉS: Kevés sikerrel jártak a nyugati bombázások a negyedik éjszakán

Kevés sikerrel jártak a nyugati bombázások a negyedik éjszakán

Kevés sikerrel jártak a nyugati bombázások a negyedik éjszakán

Kevés sikerrel jártak a nyugati bombázások a negyedik éjszakán

A nyugati koalíció légiereje már a negyedik éjszaka bombázott csütörtökre virradóan Líbiában, de egyelőre nem tudott gátat vetni annak, hogy a Moammar Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők harckocsijai lőjék a felkelők kezén lévő városokat.

Kadhafi tankjai az éjszaka leple alatt visszatértek Miszrátába, és elkezdték lőni a központi kórház környékét - közölték szemtanúk és lázadók. A koalíciós erők légitámadásai miatt nappal a harckocsik nem támadtak, viszont a kormányerők orvlövészeit a légicsapások sem tudták eltántorítani attól, hogy egész nap lőjenek, akire csak tudnak. A lázadók egyik szóvivője szerint az orvlövészek 16 ember életét oltották ki.
   
Egy erős robbanást lehetett hallani csütörtök reggel a fővárosban, Tripliban, és füst szállt fel egy katonai támaszpont környékén. A fővárostól délnyugatra fekvő Zenten város lakói arról számoltak be, hogy Kadhafi erői újabb katonákat és harckocsikat vezényelnek a felkelők kezén lévő városhoz. Közben a felkelők több mint három napja hasztalan próbálkoznak azzal, hogy átvegyék az ellenőrzést egy stratégiai fontosságú útkereszteződés felett Adzsdábíja városában.
   
A líbiai kormány tagadta, hogy a hadsereg támadó hadműveleteket folytatna, s azt állította, hogy a katonák csak védik magukat a felkelők támadásaival szemben.
   
Líbiai kormányzati tisztségviselők csütörtök reggel egy tripoli kórházba hívtak több külföldi újságírót, hogy megmutassák nekik 18 katona és civil szénné égett holttestét. Azt állították, hogy nyugati harci gépek vagy rakétatámadások áldozatai.
   
Az amerikai hadsereg közölte, hogy sikerült teljesen érvényt szerezni a repülési tilalomnak Líbia part menti térsége felett, és mostantól a kormányerők tankjait veszi célba. A szövetségesek harci gépeinek 24 óra leforgása alatt 175 bevetésük volt, s ezek közül 113-at amerikai gépek hajtottak végre.
   
Gérard Longuet francia védelmi miniszter közölte: a francia légierő három nap alatt 10 líbiai páncélozott járművet semmisített meg, hogy érvényesítse az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát a líbiai légtérzárlatra vonatkozóan.

OLDALTÖRÉS: Szigorúbb szankciókat sürgetett Líbiával szemben a német kancellár

Szigorúbb szankciókat sürgetett Líbiával szemben a német kancellár

Szigorúbb szankciókat sürgetett Líbiával szemben a német kancellár

Szigorúbb szankciókat sürgetett Líbiával szemben a német kancellár

Szigorúbb nemzetközi szankciókat sürgetett Líbiával szemben csütörtöki kormánynyilatkozatában a német kancellár.

A Bundestag előtt elhangzott, az Európai Unió állam- és kormányfőinek küszöbönálló csúcsértekezlete elé időzített állásfoglalásában Angela Merkel hangsúlyozta, hogy Brüsszelben az eddiginél keményebb gazdasági szankciókra kíván javaslatot tenni. Ennek kapcsán a kancellár teljes olajszállítási embargót és szigorú kereskedelmi korlátozásokat követelt Tripolival szemben.
   
A kancellár védelmébe vette kormányának korábbi döntését arra vonatkozóan, hogy Németország elutasította a Líbia elleni nemzetközi katonai akcióban való részvételt. Ismételten utalt arra, hogy Berlin a katonai beavatkozást túl kockázatosnak tartja. Merkel ugyanakkor leszögezte, hogy kormánya teljes mértékben támogatja a Líbiával kapcsolatos ENSZ határozat alapvető célkitűzéseit, és reményét fejezte ki, hogy ezek a célok mielőbb és tartósan teljesülnek. Megerősítette azt is, hogy országa közvetett módon - a többi között az Afganisztán feletti AWACS-felderítésekben való részvétellel - kívánja elősegíteni szövetségeseinek tehermentesítését.
   
A Japánban zajló események kapcsán Merkel közölte: a csúcsértekezleten sürgetni fogja az atomerőművek  biztonsági ellenőrzésének erősítését Európában és Európán kívül is. Teljes támogatásáról biztosította a tagállamok energiaügyi miniszterei által korábban elhatározott, úgynevezett stressztesztet, és hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az erőművek szigorúbb biztonsági ellenőrzésének ne csak az uniós tagállamok, hanem az EU szomszédai is vessék alá magukat. A csúcsértekezleten erre is javaslatot kíván tenni - jelentette ki a  kancellár. Közölte azt is: Nicolas Sarkozy francia elnökkel együtt a legfejlettebb, illetve a felzárkózó államokat tömörítő G20 országcsoportban kezdeményezni kívánják az atomerőművek ellenőrzésének szigorítását szerte a világon.
   
A brüsszeli csúcsértekezlet előtt álló gazdasági témákra utalva a kancellár három fő célkitűzést említett. Hangsúlyozta, hogy szükség van az euró stabilitásának megerősítésére és Európa nagyobb versenyképességének megteremtésére, és az említettekkel összefüggésben utalt arra: az eddiginél kiegyensúlyozottabb viszonyt kell teremteni a saját felelősség és a szolidaritás között.
   
Az euró stabilitásával kapcsolatban Merkel emlékeztetett arra, hogy az euróból Németország - mint fogalmazott - talán mindenkinél többet profitált. Ugyanakkor annak a nézetnek adott hangot, hogy a szilárd közös európai valuta nem csupán országa, hanem valamennyi uniós tagállam érdeke. Ezzel összefüggésben támogatásáról biztosította a csúcsértekezleten jóváhagyásra váró, a gazdasági nehézségekkel küzdő euroövezeti országok megsegítését célzó, úgynevezett állandó stabilitási mechanizmust(ESM), de megerősítette: a szükséges befizetések ütemezésével kapcsolatban Brüsszelben módosításokat kíván javasolni. Utalt arra is, hogy az ESM-támogatás igénybevétele - álláspontja szerint - csakis utolsó eszköz lehet.
   
Angela Merkel hangsúlyozta, hogy országa kezdettől fogva kiállt az Európai Unió nagyobb versenyképessége, illetve az ezt célzó versenyképességi paktum mellett. Úgy értékelte, hogy ez a növekedés egyik előfeltétele, és reményét fejezte ki, hogy a paktumhoz minél több ország csatlakozik.
   
Végezetül az elmúlt időszak válságára, illetve egyes bajba jutott országok megsegítésére emlékeztetve úgy vélte, hogy az eddiginél kiegyensúlyozottabb viszonyra van szükség a saját felelősségvállalás és az uniós szolidaritás között. Sajnálkozását fejezte ki José Socrates portugál miniszterelnök lemondása miatt, utalva arra, hogy az Európai Bizottság korábban támogatta Socrates - általa rendkívül bátornak nevezett - gazdasági reformprogramját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!