Lovagi fórum: bor, hal, motor és színház

A tavalyi munkáról és az idei tervekről egyaránt szó esett az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának szombati Lovagi Fórumán Vasszécsényben. A lovagok eldöntötték, hogy az idén a Weöres Sándor Színház ifjú színészeit támogatják.

Nagy Ildikó

Az Új-Ebergényi kastélyban gyűltek össze szombaton az immár 744 tagot számláló, vasszécsenyi székhellyel működő magyarországi konzulátus küldöttei. A küldöttgyűlésnek megfelelő Lovagi Fórumon házigazdaként Pammer István, a borlovagrend magyarországi konzulja üdvözölte a megjelenteket. Tőle tudjuk, hogy a lovagrend tagjai tavaly húszmillió forintnyi adománnyal segítették a borsodi árvízkárosultakat. A karitatív tevékenységet az idén is folytatják, ezúttal a Weöres Sándor Színház fiatal színészet támogatják. Cserébe egy színházi előadást kapnak a borlovagok, a Rotary Klubbal közös esten borárverést is tartanak, amelynek bevétele szintén jótékony célokat szolgál majd.


Az idén két nagyobb rendezvényt tervez a konzulátus: a lovagrend motorosai Békéscsabán és Gyulán gyűlnek össze, a horgász tagok pedig egy hollókői rendezvényen ízlelgetik a halételekhez illő borokat. A külföldi kapcsolatok építésére és ápolására is nagy figyelmet fordít a borlovagrend: az idén Pozsonyba készülnek a magyarországi konzulátus vezetői.

2011-ben is tovább bővül a rend: huszonhat településen terveznek tagfelvételi ceremóniát, megyénkben Szentgotthárdon avatnak majd új borlovagokat.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!