Tragédia az M3-ason: fideszes polgármester az egyik áldozat (frissítve)

Püspökladány polgármestere, Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő az M3-ason történt szerda éjszakai három halálos áldozattal járó baleset egyik elhunytja. A honatya vétlen volt, gépkocsija ütközött egy a forgalommal szemben közlekedő autóval.

MTI

Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - tájékoztatta Petőné Papp Margit, a helyi önkormányzat tanácsnoka csütörtök reggel az MTI-t. A városházára kitűzték a gyászlobogót

A baleset szerda este fél tizenegy körül az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt, amikor egy autó a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött az Arnóth Sándort szállító, szabályosan közlekedő személygépkocsival.
   
A balesetben hárman haltak meg: az 51 éves Arnóth Sándor mellett életét vesztette 57 éves gépkocsivezetője, valamint a szabálytalanul az autópályára hajtó jármű vezetője is.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a balesetet okozó 51 éves aszódi férfi eddig tisztázatlan okból a forgalommal szemben hajtott fel az M3-as autópályára, ahol a  belső sávban ütközött a szabályosan közlekedő, Miskolc felé tartó személyautóval.
   
A vétlen járműnek egy kisteherautó is nekicsapódott, az abban ülők nem sérültek meg - közölte a szóvivő.
   
A helyszínelés hajnali 4 óráig tartott, addig teljes útzár volt érvényben; a forgalmat a 41-es kilométernél, a bagi lehajtónál a 3-as főútra terelték.
   
A tragédia pontos körülményeinek kiderítésére vizsgálat indult - közölte Beluzsárné Belicza Andrea. 

OLDALTÖRÉS: Gyertyás felvonulással emlékeztek balesetben elhunyt polgármesterükre Püspökladányban

 

 

 

Gyertyás felvonulással emlékeztek balesetben elhunyt polgármesterükre Püspökladányban


Több ezren gyűltek össze csütörtök este a püspökladányi városháza előtt, hogy megemlékezzenek a szerdán késő este autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármesterről és Zagyva István gépkocsivezetőről.


A nap folyamán sokan mécseseket gyújtottak a polgármesteri hivatal épületénél, este pedig csendes megemlékezésre gyűlt össze a tömeg. A zuhogó eső ellenére több ezren emlékeztek a tragikus körülmények között elhunyt városvezetőre, majd utolsó munkahelyétől, a városházától Arnóth Sándor korábbi munkahelyéhez, a városi múzeumhoz vonultak, ahol szintén gyertyákat, mécseseket helyeztek el.

A püspökladányi polgármester halála miatt az MTI-hez is eljuttatott közleményben fejezte ki együttérzését Arnóth Sándor családjának a Fidesz debreceni szervezete, a Jobbik Hajdú-Bihar megyei és püspökladányi szervezete, valamint a Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei elnöke.

Debrecen közgyűlése csütörtöki ülésén egyperces néma felállással tisztelgett Arnóth Sándor országgyűlési képviselő, Püspökladány fideszes polgármesterének emléke előtt.

A baleset, amelyben az 51 éves Arnóth Sándor és gépkocsivezetője, Zagyva István életét vesztette, az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt: egy autó a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött a képviselőt szállító, szabályosan közlekedő személygépkocsival. Meghalt az autópályára hajtó jármű vezetője is.

 

OLDALTÖRÉS: Politikusok halálos közúti balesetei

Politikusok halálos közúti balesetei

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a magyar politikusokkal történt, nyilvánosságra került halálos közúti balesetekről 1990 óta:

Politikusok halálos közúti balesetei

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a magyar politikusokkal történt, nyilvánosságra került halálos közúti balesetekről 1990 óta:

Politikusok halálos közúti balesetei

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a magyar politikusokkal történt, nyilvánosságra került halálos közúti balesetekről 1990 óta:

1990. december 2. - Deák Sándor, az SZDSZ Komárom megyei képviselője Oroszlány közelében autóbaleset következtében elhunyt, amikor a síkos úton gépkocsija megcsúszott és nekicsapódott egy autóbusznak.
    
1997. augusztus 13. - Tóth Pál MSZP-s országgyűlési képviselőt Miskolcon a zebrán elütötte egy kerékpáros. Súlyos fejsérüléssel vitték kórházba, ahol augusztus 18-án belehalt sérülésébe.
    
2000. október 16. - Buza Attila fideszes országgyűlési képviselő, a Pest megyei Ócsa polgármestere gépkocsijával lehajtott az úttestről az Alsónémediből Ócsa felé vezető 50-es főúton, és a politikus életét vesztette.
    
2001. augusztus 17. - Vancsik Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő meghalt, amikor autója az M7-es autópályán, az 55-ös és az 56-os kilométerszelvény között, előzés után kisodródott az útról és egy fának ütközött.
    
2004. november 10. - Gyalog Sándor, Szarvas alpolgármestere Szarvas és Nagyszénás között gépkocsijával egy teherautó pótkocsijának ütközött, s másnap hajnalban a békéscsabai kórházban belehalt sérüléseibe.
    
2006. június 19. - Szolgálati autójával súlyos közlekedési balesetet szenvedett a 61-es úton, Tamási és Dombóvár között Toller László, Pécs polgármestere, az MSZP országgyűlési képviselője. A balesetben súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett, s kómába esett. 2010. május 10-én meghalt.

OLDALTÖRÉS: Hivatali idejük alatt elhunyt képviselők

Hivatali idejük alatt elhunyt képviselők

Hivatali idejük alatt elhunyt képviselők

Hivatali idejük alatt elhunyt képviselők

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása az 1990 óta hivatali idejük alatt elhunyt országgyűlési képviselőkről:

1990. december 2. - Közúti baleset következtében életét vesztette Deák Sándor, az SZDSZ Komárom-Esztergom megyei 52 éves országgyűlési képviselője.
   
1991. január 14. - Elhunyt Demény Pál, az MSZP képviselője. A párt országos listáján bejutott 90 éves képviselő a rendkívüli ülésszak kezdete előtt az ülésteremben lett rosszul.
   
1991. április 8. - Meghalt az MDF Zala megyei területi listáján a Parlamentbe jutott, 38 éves Csengey Dénes képviselő.
 
1992. május 13. - 59 évesen meghalt Nagy Attila színművész, aki az MSZP országos listáján szerzett mandátumot.
   
1992. július 30. - Életének 71. évében elhunyt Borz Miklós, a Független Kisgazdapárt Pest megyei országgyűlési képviselője.
   
1992. augusztus 4. - Meghalt Faddi József, a Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklós 72 éves kisgazda képviselője.
   
1992. szeptember 29. - 67 éves korában meghalt Bélafi Antal, az FKGP Veszprém megyei területi listán megválasztott országgyűlési képviselője.
   
1993. július 6. - Elhunyt Sándorfi György, az MDF budapesti területi listájáról mandátumot szerzett 61 éves országgyűlési képviselő.
   
1993. december 12. - Hosszan tartó súlyos betegség után 62 éves korában meghalt Antall József miniszterelnök, az MDF országgyűlési képviselője.
   
1994. május 26. - Életének 94. évében elhunyt Kéri Kálmán nyugállományú vezérezredes, az Országgyűlés korelnöke, aki az MDF országos listáján szerzett mandátumot.
   
1994. november 22. - 47 éves korában elhunyt Péli Tamás festőművész, az MSZP országos listán a parlamentbe jutott országgyűlési képviselője.
   
1996. december 27. - Gyilkosság áldozata lett a 66 éves K. Csontos Miklós képviselő, az FKGP országos pártfőügyésze, aki mandátumát a párt országos listáján szerezte.
  
1997. augusztus 8. - Elhunyt Bakai Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmat 51 éves MSZP-s országgyűlési képviselője.
   
1997. augusztus 18.
- Balesetben meghalt Tóth Pál, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi listán mandátumot szerzett 55 éves képviselője. A politikust egy kerékpáros ütötte el.
  
1997. december 2. - Életének 72. évében elhunyt Rott Nándor országgyűlési képviselő, aki az FKGP országos listáján jutott be a Parlamentbe.
   
1999. május 17. - 52 éves korában érte a halál Rajcsányi Pétert, a Somogy megyei Siófok fideszes képviselőjét.
   
1999. május 24. - Életének 61. évében meghalt Gyuricza Béla, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Székesfehérvár fideszes képviselője.
   
1999. október 12. - 63 évesen meghalt Zilahi József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmat MDF-es országgyűlési képviselője.
   
2000. október 16. - Autóbaleset következtében életét vesztette a 37 éves Buza Attila, a Pest megyei Dabas fideszes képviselője.
   
2001. január 22. - 66 éves korában elhunyt István József kisgazda országgyűlési képviselő, aki az FKGP Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listájáról került be a parlamentbe.
   
2001. augusztus 17. - Közlekedési balesetben életét vesztette Vancsik Zoltán, az MSZP 58 éves székesfehérvári országgyűlési képviselője.
   
2002. február 3. - Elhunyt Rapcsák András, a Fidesz 59 éves országgyűlési képviselője, Hódmezővásárhely polgármestere.
   
2002. február 7. - Életének 73. évében elhunyt Dögei Imre kisgazda országgyűlési képviselő, aki az FKGP Jász-Nagykun-Szolnok megyei listájáról jutott a parlamentbe.
   
2002. február 22. - Elhunyt Schalkhammer Antal Tatabánya 56 éves MSZP-s országgyűlési képviselője.
   
2003. május 17. - 93 éves korában meghalt Varga László képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, aki a Fidesz országos listáján lett képviselő.
   
2004. április 2. - Életének 80. évében elhunyt Isépy Tamás, a Fidesz képviselője, aki mandátumát a párt országos listáján szerezte.
   
2005. április 10. - Elhunyt Pusztai Gyula, az MSZP 60 éves Vas megyei területi listás országgyűlési képviselője.
   
2005. november 26. - Vadászbalesetben életét vesztette Urbán Árpád, az MSZP 63 éves Nógrád megyei területi listás képviselője.
   
2006. július 2. - 64 éves korában elhunyt Horváth Balázs, Veszprém fideszes országgyűlési képviselője.
   
2007. október 20. - Elhunyt Deák András, a KDNP 56 éves, Budapest XI. kerületének parlamenti képviselője.
   
2008. június 3. - Meghalt Szántó János, az MSZP Fejér megyei területi listás, 59 éves képviselője.
   
2009. január 27. - Életének 53. évében elhunyt Tasnádi Péter az MSZP Baranya megyei képviselője.
   
2009. február 27. - Meghalt Aszódi Pál, a Fidesz Baranya megyei területi listán mandátumot szerzett 80 éves országgyűlési képviselője.
   
2010. január 20. - Életének 50. évében elhunyt Kuzma László országgyűlési képviselő, aki 2006-ban a Fidesz-KDNP Somogy megyei, területi listáján került a Parlamentbe.
   
2010. január 24. - Meghalt Paizs József az MSZP 55 éves országgyűlési képviselője, Szigetvár polgármestere.
   
2010. április 17. - Súlyos betegség után 64 éves korában elhunyt Dragon Pál, az MDF Pest megyei elnöke, a párt országgyűlési képviselője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!