A bulvár mindent visz - hogyan lesz a nézőből sweet surrender

Barták Balázs szombathelyi egyetemi oktató számos rádiós műsorban elemezte a bulvárt. Mint mondja, a műfaj kitermelte a maga celebkatonáit. Akik két ok miatt borulnak ki: ha állandóan írnak rólak, vagy ha nem írnak róluk. A szakember azonban jóval mélyebb összefügésekre is rámutat.
 
- Már magát a hírt is, hogy egy televíziós csatorna kiválasztó show-ja 2 milliót meghaladó nézettségre tett szert, bulvár hírnek tekinthetjük, amit persze nem más, mint amit a bulvár produkál. Először is úgy kelti fel az érdeklődést, hogy kiemel valamit, amin keresztül semmiképpen nem ragadható meg a dolog lényege. Másrészt viszont egy olyan eseményt állít a figyelem középpontjába, ami megkérdőjelezhetetlenül nagy érdeklődést válthat ki az emberek körében. Annak a jelenségnek, amit bulvárnak nevezünk, pontosan ez a két legfőbb meghatározó jegye: mindvégig megmarad a dolgok felületén, s igyekszik a legnagyobb tömegeket megszólítani - fejtegette Barták Balázs, aki szerint  a bulvár az európai, később az észak-amerikai kultúrában mindig is létezett.
 
- A mai értelemben vett bulvár - a szó egyébként arra utal, hogy az ezt a jelleget képviselő sajtótermékeket a sétálóutcán, azaz a boulvard-on lehetett megvásárolni - , nem születhetett volna meg a makói születésű Pulitzer József nélkül - emeli ki Barták Balázs. - Ő a dögunalmas tényközlés helyett elkezdte olvasható, érdekes hírekkel bombázni az olvasóit, amiből aztán kinőtte magát a mai sajtóból olyannyira hiányzó oknyomozó újságírás is, s ez elképesztő népszerűséget hozott a Makóról elszármazott férfinak. Ma ennek az emberi kíváncsiságot kiszolgáló műfajnak az elektronikus médiába történő adaptációját tapasztalhatjuk - mondja.

- Hogy kell-e, lehet-e küzdeni ellene? Először is el kellene dönteni, hogy mi ellen? Az igény, vagy a kiszolgálója ellen? Talán nincsen jól, hogy esténként 2 milliónál is többen bámulják a képernyőn két magából kivetkőzött - vagy épp legmélyebb lényegét adó -  nő veszekedését. De kérdés, milyen alternatívák adódnak?  - tűnődik el a szakember.
 
- Kínál-e ma ezeknek az embereknek más, intellektuálisan és jövedelemmel is elérhető reális választást,  maradjunk csak a saját portánkon, Magyarország? Ítélkezni könnyű. Elvenni is. Adni nehéz. Pedig,  Umberto Eco szavával élve, az új középkorból, csak egy új felvilágosodás képes kisegíteni. Ez viszont már nem egy bulvár-történet - összegez az egyetemi oktató.
 
- A sorozatfüggőség egyáltalán nem új jelenség: már az ókori Róma gladiátorviadalai is népszerű sorozatoknak  tekinthetők - ezt már dr. Buda Botond neorológus mondja.
 
- Panem et circenses, azaz kenyeret és cirkuszt a népnek, ahogyan azt Juvenalis már Kr. előtt 100 körül találóan megfogalmazta. Nézők ezrei kísérték végig egy-egy ünnepelt gladiátor viadalsorozatát a végsőkig. Ma is ugyanez történik, azzal a különbséggel, hogy valóságos mesterség vált a sorozatkészítésből is.  Számos tudományos közlemény támasztja alá a televíziós sorozatműsorok, jelesül is a valóságshowk addiktív, függőséget okozó hatását. Az első lépés: még a kíváncsi kétkedők egy részét is "Csak egy epizód erejéig!" leültetni a képernyő elé. A függés kialakításának második lépcsője a wild card-effektus: a készítők gondoskodnak róla, hogy valami váratlan, meglepetésszerű eleme legyen minden adásnak. Tehetségkutató műsorokban például feltűnik egy ágrólszakadt, ám aranytorkú énekes. Valóságshowkban a dúskeblű cicababát az események kint hagyott barátja megcsalása felé sodorják. A lehetőségek tárháza, és a műsorkészítők fantáziája, végtelen - mosolyog Buda Botond.
 
- A harmadik stádiumban a  producerek az úgynevezett cliff hanger-effektusra alapoznak: az előző adásban bedobott meglepetés, feszültség, konfliktus csak 3-4 epizóddal később oldódik fel, jut nyugvópontra. Ezt azonban a néző nem tudja, s bizony, megnézi a következő adást is. A függővé tétel negyedik trükkje a double whammy-effektus. Ilyenkor a producerek bedobnak egy olyan újabb, még pikánsabb, még sokkolóbb konfliktust, amely izgalmasságában felülmúlja, felülírja az előzőt. Lehet ez egy új szereplő megjelenése, orvosi vészhelyzet, a függőben maradt konfliktus ettől kezdve már nem is annyira izgató. Ám  újra felveszik az elejtett szálat, ha a nézettségi mutatók ezt indokolják - halljuk.
 
Mire ez bekövetkezik, az átlagnéző már legalább négy-öt epizódot végignézett. A furcsa szituációk és figurák iránti kezdeti puszta kíváncsiság ekkorra parancsoló gyönyörűséggé válik. Ez bizony már a függővé válás végstádiuma, a sweet surrender, az édes megadás. Ilyenkor a néző már rég meggyőzte magát, hogy ez a sorozat nem is olyan butácska. Mostanra nem érdekli már a lelkesedéssel meg nem fertőzött barátok, családtagok szelíd csipkelődése sem. Még munkahelyén is kész megvitatni  a kávéautomata előtt, hogy Juanita miért csalta meg Rodrigót, az anyós kivel kavar, vagy a doki ágyába csábítja-e Andikát.

A show-k a felszínen túl nem mennek, az álkonfliktus a lényeg

A sorozatfüggőség egyáltalán nem a véletlen műve: pszichológusok, dramaturgok hada dolgozik azon, hogy az említett öt stádiumon keresztül ügyesen megvezessék, függővé tegyék a potenciális nézőt.

Estéről estére hatalmas tömegeket, magyarországi vonatkozásban akár az össznépesség 20-25 százalékát is a képernyők elé tudják vinni a sorozatok és más bulvárműsorok. E tekintetben ma az RTL Klub Való Világ című produkciója az éllovas. Az egyik párbaját 2,2 millióan látták, ez olyan magas szám, hogy nyugati médiaelemzők is foglalkoztak vele.

Az írott bulvármédia áttörését 2000-re teszik, Zámbó Jimmy halálával kapcsolatosan. Az addig csak vegetáló bulvársajtó annyira ráérzett az ügyre, majd lerágta a csontot, hogy példányszámát megnégyszerezte.

A celebség gyakran jár együtt sorstragédiákkal. A Való Világ első győztese pszichiátriai kezelésre szorul, egy másik "hős" börtönben ül. A celebséghez kötődő sztárok közül többen bírósági eljárásra várnak nemi erőszak, ittas vezetés vádjával.

A showkat minden réteg nézi, közte rengeteg tinédzser is. Az eltérés ott van, hogy ők már inkább az interneten, nem a tévében. Kedvelik a tehetségkutatókat is.