Emléktáblát avattak Finta Sándor tiszteletére

Finta Sándor, néhai címzetes igazgató, költő és író évtizedeken át dolgozott a Püspöki Elemi Iskolában. Tiszteletére emléktáblát avattak az intézmény bejáratánál.

Prófusz Péter

A Brenner János Óvoda, Általános Iskola és Kollégium emléktáblát avatott csütörtökön Finta Sándor, a Püspöki Elemi Iskola egykori tanára, igazgatója emlékére az intézmény Hollán Ernő utcai épületének bejáratánál.

A címzetes igazgató, író és költő 1889-ben született Győrben, 1913-ban érkezett Szombathelyre, hogy aztán egészen 1948-as nyugdíjazásáig a Püspöki iskola elismert tanára legyen. 1928-ban a Katolikus Tanítók Országos Szövetségének elnökévé is megválasztották. 1950-ben hunyt el. Tollából számtalan vers, és kötet maradt az utókorra.

A rendezvényen Finta Sándor unokája, dr. Császár Tamás elmondta: a család életében is nagy jelentőséggel bír, hogy a költő emléktáblát kaphatott abban az iskolában, melyet tisztelt és szeretett. Az alkotást Szabolcs Péter zalaegerszegi Munkácsy-díjas szobrászművész egy újságkép alapján készítette el.

A megemlékezésen Finta Sándor egykori iskolájának diákjai adtak  műsort, melyen a költő több verse is elhangzott. Az iskola bejáratánál elhelyezett emléktáblát Finta Sándor unokája leplezte le, majd dr. Veres András megyés püspök áldotta meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!