2011.04.02. 11:45
Fejlesztenék a helyi turizmust Celldömölkön
A celldömölki képviselő-testület a négyéves gazdasági programjában megfogalmazta: kiemelkedő jelentőségűnek tartják a turizmus fejlesztését. Önerőből azonban nem tudnak előbbre lépni.
Elfogadta a kemenesaljai város képviselő-testülete a legutóbbi ülésén az önkormányzat gazdasági programját. Ebben szerepel a meglévő turisztikai potenciál kihasználásának ösztönzése, új lehetőségek feltérképezése. Mivel azonban önerőből nem képes a város jelentős fejlesztéseket végrehajtani, folyamatosan figyelni kell a turisztikával kapcsolatos pályázatokat.
Celldömölkön az épített és a természeti turisztikai attrakciók meghozhatják a várt kitörést; a lehetőségek kiaknázása érdekében nagy hangsúlyt kell fektetnie a városnak a turisztikával foglalkozó szakmai együttműködés kialakítására, amelyben az önkormányzat, a helyi szállásadók és kereskedők vehetnek részt. A pályázatok sikeressége érdekében meg kell fontolni egy helyi vagy térségi TDM-szervezet létrehozását is. Szükséges lenne a Vulkán Fürdő mellett szálláshelyek létesítése, s olyan turisztikai attrakciók kialakítása, amely összeköti a város egyes nevezetességeit, például egy nosztalgia vasút a fürdő és a leendő Vulkán Park között.
Aztán nincs a településen egy olyan múzeum, amely otthona lehetne a helytörténeti gyűjteménynek. A muzeális értékek bemutatására alkalmas lenne a polgármesteri hivatal volt épülete. Ugyancsak pályázat segíthetné a borturizmus fejlesztését, mint ahogy a kirándulásra alkalmas kerékpárút-hálózat tökéletesítését is.