Huszonöt éve robbant fel a csernobili atomerőmű (frissítve)

Leghamarabb 2015-re készülhet el a csernobili atomerőmű új borítása, s csak azután veheti kezdetét a 25 éve felrobbant reaktor sugárzó anyagoktól való megtisztítása - mondta el Igor Gramotkin az erőmű igazgatója a keddi kijevi donorkonferencia előtt, amelynek részvevői jelentések szerint több mint félmilliárd eurót ajánlottak fel a hatalmas szerkezet megépítésére.

MTI

Az ukrajnai erőmű balesete után a szakemberek egy betonburkolatot, úgynevezett "szarkofágot" emeltek a felrobbant négyes reaktorblokk fölé, ez azonban az utóbbi években lassan omladozni kezdett. Ukrajna jelenleg azon dolgozik, hogy megépítsen egy új, biztonságos védőburkolatot, amely a következő 100 évre biztosíthatná a környezet biztonságát.

Gramotkin szavai szerint ezután kezdődhet meg a projekt második, sokkalta bonyolultabb szakaszának megvalósítása, amely magába foglalná a jelenlegi szarkofág szerkezetének elbontását, majd a négyes blokk nukleáris fűtőanyagot tartalmazó törmelékeinek eltávolítását.

 

"A jelenlegi szarkofág alatt mintegy 200 tonna fűtőanyag található különböző állapotban, s ugyanott még mintegy 30 tonna transzurán (az uránnál nagyobb tömegszámú) elemeket tartalmazó sugárzó por is van." Ezek eltakarításához, vagyis "a projekt második szakaszához azután kell még hozzáfogni - mondta -, hogy terveink szerint 2015 októberére befejeződnek az új burkolat megépítésének munkálatai."

A hosszúnak tűnő határidőt Gramotkin szerint a létrehozandó építmény bonyolultsága indokolja. "Ehhez hasonló nincs még a világon" - mondta a vezérigazgató a Ria Novosztyi orosz hírügynökség ukrajnai hírszolgálata szerint.

Ez a fekvő félhenger formájú hatalmas acélcsarnok lesz majd hivatott biztosítani, hogy végre hozzáláthassanak a fűtőanyagot tartalmazó törmelékek régóta halogatott eltakarításához. "Ezek a munkálatok a tervek szerint 2020 után kezdődhetnek meg" - mondta, hozzátéve, hogy ezen felül az erőműben még vagy 150 ezer tonnányi, különböző mértékben sugárzó szennyeződéssel borított berendezés található, amelyeket szintén el kell majd bontani.

A boltozat formájú új szarkofágot, amely 108 méter magas, 150 méter hosszú és 260 méter széles építmény lesz, a reaktor közelében szerelik össze, majd síneken mozgatva a négyes blokk 1986-ban épült régi szarkofágja fölé tolják.

A terv évek óta kész van, megvalósítását azonban többször is elhalasztották. Az AFP hírügynökség szerint 2007-ben a francia Bouygues és Vincia cégek konzorciuma nyerte el az új szarkofág megépítésére kiírt ukrán tendert, a 1,5 milliárd eurós építkezés finanszírozásához azonban eddig mintegy 740 millió euró hiányzott.

Gramotkin szerint megépítése után Ukrajnának évente mintegy 50-80 millió euróba kerül majd az új szarkofág üzemeltetése és fenntartása.

 

OLDALTÖRÉS: Huszonöt éve robbant fel a csernobili atomerőmű

 

 

 

Huszonöt éve robbant fel a csernobili atomerőmű

A csernobili atomerőmű négyes reaktora 1986. április 26-án robbant fel, radioaktív szennyezést kibocsátva Európa nagy részére, mindenekelőtt az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnára, Fehéroroszországra és Oroszországra.

A katasztrófa következtében 10 napig égett a nukleáris fűtőanyag, rengeteg radioaktív részecskét lövellve az atmoszférába, ami több mint 200 hirosimai bomba hatásával egyenértékű.

A robbanás után 36 órával evakuálták az erőműhöz legközelebb eső Pripjaty teljes lakosságát, majd második ütemben, május első napjaiban a reaktor 30 km-es körzetéből minden embert. Jelenleg a zóna zárt terület, ahol négyezer ember dolgozik.

 

OLDALTÖRÉS: Donorkonferencia kezdődött a katasztrófa 25. évfordulóján

 

 

 

Donorkonferencia kezdődött a katasztrófa 25. évfordulóján

Oroszország 45 millió, Franciaország pedig 47 millió eurót ajánlott fel a csernobili atomerőmű felrobbant reaktora köré tervezett új betonszarkofág megépítéséhez azon a csúcstalálkozón, amely Kijevben nyílt meg kedden, a katasztrófa 25. évfordulóján.

A csernobili katasztrófa "mély sebet hagyott, amellyel (Ukrajnának) még sok éven át együtt kell élnie" - mondta a csúcsszintű donorkonferenciát megnyitó beszédében Viktor Janukovics ukrán elnök. Egyúttal köszönetet mondott a nemzetközi közösségnek, "amiért nem hagyja Ukrajnát magára ezzel a problémával". Janukovics emlékeztetett rá, hogy a katasztrófa okozta problémák felszámolására Ukrajna éveken át állami költségvetésének 8-10 százalékát volt kénytelen fordítani, s az elszenvedett károk dollárszázmilliárdokra rúgnak.

A francia felajánlást Francois Fillon miniszterelnök, a konferencia társelnöke jelentette be, míg orosz részről Mihail Zurabov, az elnök ukrajnai gazdasági kapcsolatokért felelős különmegbízottja ismertette Moszkva két környezetbiztonsági projekt megvalósítására szóló adományát.

Az Európai Bizottság 110 millió euróval járul hozzá az új szarkofág megépítéséhez - közölte még hétfőn az ukrán fővárosban José Manuel Barroso bizottsági elnök.

Fillon, aki a G8-as országcsoport nevében látja el a csúcstalálkozó társelnöki feladatait, beszédében kijelentette: "nincs jogunk Csernobilt elfelejteni". Kitért az idén március 11-én bekövetkezett fukusimai nukleáris balesetre, s hangsúlyozta, hogy a történteknek "hatalmas tétjük" van. "Minden eddiginél nagyobb a felelősségünk abban, hogy egyesítsük erőfeszítéseinket az ilyen katasztrófák következményeinek felszámolásában, és felkészüljünk a jövőre" - mondta.

Az eseményen részt vesz Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, s délután felszólal Schmitt Pál magyar köztársasági elnök is. Majd a konferencia zárásaként a katasztrófában érintett országok állam- és kormányfői várhatóan közös nyilatkozatot fogadnak el az atomenergia biztonságos és innovatív felhasználásáról.

A Kijevtől mintegy 100 kilométerre fekvő csernobili nukleáris erőmű négyes reaktora 1986. április 26-án robbant fel, radioaktív szennyezést kibocsátva Európa nagy részére, mindenekelőtt az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnára, Fehéroroszországra és Oroszországra. A katasztrófa következtében 10 napig égett a nukleáris fűtőanyag, több mint 200 hirosimai bomba hatásával egyenértékű radioaktív részecskét lövellve a légkörbe.

Az ukrán vezetés reméli, hogy a keddi konferencián legkevesebb félmilliárd euró értékben tesznek majd felajánlásokat a sérült 4-es reaktort borító újabb szarkofág felépítéséhez. A 29 ezer tonnásra tervezett védőernyő az évszázad végéig garantálja a környezet biztonságát Kijev szerint. Az építkezés 1,6 milliárd eurós költségvetéséből nagyjából 740 millió euró (mintegy 200 milliárd forint) hiányzik.

 

Frissítés: félmilliárd euró gyűlt össze a 25. évfordulós donorkonferencián

Több mint félmilliárd eurót ajánlottak fel a kijevi donorkonferencia résztvevői a csernobili atomerőmű felrobbant reaktora fölé tervezett új betonszarkofág megépítésére - jelentette be kedden a francia miniszterelnök, a katasztrófa 25. évfordulóján megrendezett esemény társelnöke.

"A ma délelőtt bejelentett felajánlások mintegy 550 millió euró összegyűjtését teszik lehetővé" - mondta a konferencia szünetében Francois Fillon, aki a G8-ak nevében látja el a csúcsszintű találkozó társelnöki feladatait.

2007-ben a francia Bouygues és Vincia cégek konzorciuma nyerte el az új szarkofág megépítésére kiírt ukrán tendert, a 1,5 milliárd eurós építkezés finanszírozásához azonban eddig mintegy 740 millió euró hiányzott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!