Sárvár: kisvállalkozók részajánlatait is várják nagyberuházásokra

Sárváron az elmúlt években jelentős fejlesztések sora valósult meg. Egyes vélemények szerint viszonylag kevés lehetőség jutott helyi vállalkozóknak.

Erős D. Zoltán

Nem tudom elfogadni ezeket a felvetéseket, mondja Kondora István, Sárvár polgármestere. Nem csak az elmúlt években, hanem az elmúlt két évtizedben Sárváron mindig voltak olyan beruházások, amelyek megvalósításában a helyi vállalkozások is részt vehettek. Ennek csupán egy feltétele volt: a sikeres pályázat. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy voltak olyan programok, amelyekben nagyságrendjük miatt a helyi vállalkozások nem nagyon tudtak résztvenni. Itt van például a fürdőépítés. Nem csak Sárváron, de az egész megyében nincs olyan építőipari cég, amely képes lenne egy ilyen beruházást megvalósítani, állítja a polgármester. Az önkormányzat az előírásoknak megfelelően a pályázatokat meghirdeti, s azok, akik jól, gyorsan és olcsón dolgoznak, s pályáznak, minden bizonnyal munkához juthatnak.
 
A jövőben annyiban változhat a helyzet, hogy a közbeszerzési törvény bizonyos esetekben előnyben részesíti a kis- és közepes vállalkozásokat. Ennek érdekében a sárvári önkormányzat is próbálkozik olyan megoldással, hogy részekre bontanak egy nagy beruházást, így lehet részajánlatokat is tenni. Ilyen például az útfejlesztés, ahol négy részajánlati kört határoztak meg. A döntésnél fontos tényező az árajánlat, mondja a polgármester. A szeméttelep rekultivációjára pályázóknál háromszoros az eltérés a legkisebb, s a legnagyobb ár között. Az értékelés pontrendszer alapján történik, ha valaki úgy érzi igazságtalanság történt, akkor adott a jogorvoslati lehetőség. Voltak, akik a döntést megtámadták, s megnyerték. Akadt olyan is, amikor nem neki lett igaza. Volt arra is példa, hogy valaki megnyerte a jogorvoslatot, s aztán visszalépett. Az időközben csak múlt. 

Próbálnak teret adni a helyi vállalkozásoknak 

Az idén a sárvári önkormányzat árubeszerzésre, építési beruházásra, s szolgáltásmegrendelésre írt, vagy ír ki közbeszerzési pályázatot. Ezek között most is az építési munkák vannak túlsúlyban.

A beérkezett ajánlatokat meghatározott szempontok és szakvélemények alapján bíráló bizottság készíti elő döntésre. Ennek állandó tagja közbeszerzési munkacsoport tagja, a pénzügyi és műszaki iroda, valamint az érintett intézmény képviselője.

A gazdasági, városfejlesztési és közbeszerzési bizottság dönt a meghirdetett közbeszerzési eljárás eredményéről, kivéve azokat az eseteket, amikor az képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe tartozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!