Szeptemberre elkészül a celli Műszaki szakközépiskola tanműhelye

Ünnepélyes alapkőletételre került sor a celldömölki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola udvarán. Tanműhely épül. A kivitelező azt ígéri, szeptember hetedikére elkészül az épület.

Ambrózai Zsuzsanna

A Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás (Vasi TISZK) a szakképző intézmények infrastuktúrájának fejlesztése céljából benyújtott pályázata sikeresen végződött, még 2009-ben. Ennek eredményeként épülhet meg a celldömölki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola tanműhelye, melyre évek óta nagy szükség van a megfelelő szakemberképzés miatt.
 
Az ünnepélyes alapkőletételre szerdán került sor. Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés és a Vasi TISZK Társulási Tanácsának elnöke elmondta: fordulóponthoz érkezett az intézmény.  

Az iskola eddig hátrányos helyzetben volt, hiszen nem volt saját tanműhelye. Ezzel a projekttel lehetőség nyílik arra, hogy a 21. századi szakmákat 21. századi színvonalon oktassák.

Fehér László, Celldömölk polgármestere hangsúlyozta, legfontosabb célja egy élhető város megteremtése, és ehhez a szakképzés fejlesztése jelentős előrelépést eredményez.

- Az építéssel 1172 négyzetméteres akadálymentesített épülethez jut az iskola. A kétszintes épületben asztalos- és lakatos műhely, pék-cukrász tankonyha, ruhaipari tanműhely, informatikai és ügyviteli szaktantermek kerülnek kialakításra - árulta el Pintér Róbert, a Vasi TISZK vezető projektmenedzsere.

Sipos Tibor, az iskola igazgatója elmondta, meghatározó és sorsfordító a pillanat, hiszen több éve dédelgetett álom válik valóra a tanműhely építésével.

Az érintettek időkapszulát helyeztek el az alapkőben.

A kivitelező szeptember hetedikére ígéri a befejezést, így a következő tanévtől már korszerű oktatás kezdődhet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!