D.A.D.A: biztonságra nevelő vetélkedő

Az Oladi ÁMK Simon István Utcai Általános Iskolája a Vas Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen rendezte meg május 6-án a megyei D.A.D.A.- vetélkedőt.

Merklin Tímea

A Magyar Rendőrség Biztonságra Nevelő Iskolai Programja a D.A.D.A. (dohányzás, alkohol, drog, AIDS) az 1992-1993-as tanévben indult az amerikai DARE program alapján. A program bevezetésekor még csak 50 diák volt benne.

Jelenleg Vas megye 29 általános iskolájának körülbelül 1250 diákja vesz részt a programban, 30 oktató rendőr kezei alatt. A vetélkedő fővédnöke  Dr. Halmosi Zsolt rendőr- dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya volt.

A versenyt 6-7. osztályos tanulók számára hirdették meg, melybe hét csapat  4-4 fővel nevezett be. A gyerekek előzetesen fantázianevet találtak ki maguknak, és a média témakörében "Ahogy ti látjátok címmel plakátot", illetve power pointos bemutatót kellett készíteniük.

Az izgalmas megmérettetésen különféle érdekes a D.A.D.A programban elsajátított ismereteikkel kapcsolatos feladatokban kellett bizonyítaniuk a versenyzőknek felkészültségüket.

A versenyfeladatok között szerepelt keresztrejtvény, képkirakó, párkereső, az internet világával kapcsolatos totó. "Légy médiasztár" címmel interjúkat kellett készíteni, volt activity, a manapság rendkívüli népszerűségnek örvendő társasjáték. 

A verseny helyezései a következőképpen alakultak: első lett a "Reklámállók" csapata  Ikervárról, második a "No smoking" csapata  Csákánydoroszlóból. Harmadik a "Drogellenesek" csapata szintén Csákánydoroszlóból. A vetélkedő a díjak és ajándékok átadásával zárult.
  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!