Gothard-ügy: Varga Tamást támogatják a tanárok és a szülők (nyílt levél a közgyűlésnek)

Nyílt levélben fordultak a közgyűléshez a Gothard Jenő Iskola tanárai, mivel az oktatási bizottság nem támogatja a jelenlegi igazgató, Varga Tamás újabb kinevezesét. Az intézmény ma fórumot tart, amelyre várják Marton Zsoltot, a körzet képviselőjét.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az iskola igazgatói posztjára hárman pályáztak, itt olvasható a nevelőtestület véleménye a pályamunkákról. A közgyűlés oktatási bizottsága azonban támogatta Varga Tamás kinevezését, ahogy ez az ügyről készített anyagunkból is kiderül.

Hogy a közgyűlés miképpen dönt, az egyelőre természetesen nem ismert, de a jelenlegi, szombathelyi folyamatok arra utalnak, hogy a mostani városvezetés, nem igazán kedveli az előző ciklusban kinevezett vezetőket: lásd TISZK, az AGORA igazgatójának nyílt fegyelmi ügye.   

A Gothard-iskola tantestülete nyílt levélben fordult a közgyűléshez:

Tisztelt Képviselő Asszony/ Úr!

 Tudomásunkra jutott, hogy az iskolánkban 2011. május 16-án lezajlott választás eredménye ellenére az Oktatási Bizottság tagjainak többsége nem kívánja Varga Tamás, a jelenlegi igazgató megbízatását újabb öt évre meghosszabbítani.

Helyette Mándl Józsefné pályázót bíznák meg az iskola vezetésével, aki saját bevallása szerint a pályázati határidő lejárta előtt két nappal még máshová akart pályázni, valójában csak hallomásból és a honlapunkról ismeri az iskolánkat, egyáltalában nincs valódi ismereteken nyugvó reális képe az itt folyó munkáról (az értekezleten készült jegyzőkönyv is tanúskodik erről), célkitűzései tehát megalapozatlanok. Egy olyan embert, akit több iskolafenntartó önkormányzat tartott alkalmatlannak egy falusi iskola vezetésére (ennek okai Mándl Józsefné beleegyezése híján nem kerülhetnek nyilvánosságra), egy olyan embert, aki mellett a tantestületéből alig néhányan álltak ki.

Mi ezzel a céljuk? Miért akarják tönkretenni a város egyik legjobb, legnépszerűbb iskoláját? Önök nem ezt ígérték a választások előtt. Nehéz elhinni, hogy mindez kicsinyes politikai és személyes okokból megtörténhet.

Amikor az iskolaigazgató kinevezéséről határoznak, nem egy személyről (Varga Tamásról) döntenek, hanem több mint 500 gyerek, szülő, mintegy ötven pedagógus sorsáról. Intézményünk nem egy „csavargyár”, ahol mindegy, ki rakja össze a csavarokat, itt gyerekekről, személyes kötődésekről, folyamatban lévő pedagógiai programról van szó. Ha egy embert – a vezetőt – kivesznek, az egész rendszer összedől.

Mindezek miatt nyílt levélben fordulunk Önökhöz, a bizottság és a Közgyűlés tagjaihoz.

Varga Tamás (köszönhetően az iskolánkban végzett több éves tanári, igazgatóhelyettesi, igazgatói tevékenységének) jól ismeri az intézményünkben folyó munkát, a tantestületet, az iskola adottságait és reális lehetőségeit.

Generációk óta jó kapcsolata van a szülőkkel, tanítványokkal. Eddigi sikeres munkájának köszönhető, hogy iskolánkban évről évre növekszik a tanulói létszám. (2007/2008: 457 tanuló, 2011/2012: várhatóan 570 tanuló) Intézményünk kívül és belül is folyamatosan megújul. A négy éve megalakult Gothard DSE új távlatokat nyitott iskolánk sportéletében. Kiváló a kapcsolatunk a médiákkal, az óvodákkal, a társintézményekkel, a körzet plébániáival, hitoktatóival.

Az intézményben az elmúlt öt év során tudatos, tervszerű, takarékos gazdálkodás folyt. Éves szinten több milliós saját bevétel egészítette ki az önkormányzati költségvetési keretet. A bevételek részben a tornaterem és a tantermek kiadásából, szponzorok támogatásából származnak, de a legjelentősebb forrásbővítési lehetőséget a pályázati lehetőségek jelentették. Az alábbi lista csak a legsikeresebb pályázatokat mutatja:

•HEFOP/2005/2.1.6 "A sajátos nevelési igényű tanulók együttműködése" pályázat keretében 6 370 000 Ft-ot nyertünk. A megvalósítási időszak 2006-2008. Inkluzív nevelés, integrált oktatás pályázat: 4 fő 120 órás képzés, 9 fő 30 órás képzés, számítógépek, szoftverek a fejlesztéshez.

•KAB-IPP-07 számú Óvd és védd magad című drog-prevenciós pályázat 500.0000 Ft. Comenius angol nyelvű kommunikáció, diák mobilitás, 18000 €. Skót, osztrák, magyar, olasz, török, norvég, portugál együttműködés.

•TIOP 1.2.3/09/1 jelű Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztése című pályázat, a NYME a konzorciumi partnerünk, 7.990.000 Ft-ot nyertünk, ebből a mi iskolánkra 3.346.874 Ft jut. Számítógépek: 8 db, 1 szerver, könyvtári szoftver, amelynek része az iskolatörténeti anyag digitalizálása.

•TÁMOP-2009-3.1.5-09/A-2 Pedagógusképzések című pályázat 5.999.500 Ft, 3 fő egyetemi képzése.

•TÁMOP-3.2.11-10/1-2010-0083 Kreatív szabadidő, időtálló tudás című pályázaton az AGORA partnereként 1,2 millió forintot nyertünk.

 2011. május 16-án nevelőtestületi és alkalmazotti értekezlet keretében megtörtént az intézmény igazgatói beosztására beérkezett pályázatok szakmai véleményezése és a véleménynyilvánítás arról, hogy az alkalmazotti közösség támogatja-e a pályázók vezetői megbízását.

 

A nevelőtestület véleménye:
Varga Tamás személyére 47 szavazat érkezett, melyből

érvényes: 47
érvénytelen: 0
Az érvényes szavazatok közül 47 fő (az érvényes szavazatok 100 %-a) támogatja
Varga Tamás igazgatói megbízását, míg 0 fő (az érvényes szavazatok 0%-a) nem támogatja azt.

Az alkalmazotti közösség véleménye:
Varga Tamás személyére 55 szavazat érkezett, melyből

érvényes: 55
érvénytelen: 0
Az érvényes szavazatok közül 55 fő (az érvényes szavazatok 100%-a) támogatja
Varga Tamás igazgatói megbízását, míg 0 fő (az érvényes szavazatok 0%-a) nem támogatja azt.

 Arra az elmúlt 21 évben nem volt példa, hogy a Közgyűlés ne azt a jelöltet válassza meg, akit az iskola 100 százalékosan támogat.

Mi, a Gothard Jenő Általános Iskola tanárai a továbbiakban is Varga Tamás vezetésével kívánunk dolgozni. Az ő személye, az ő igazgatása alatt elért eredmények, az ő pályázatában megfogalmazott vezetői célkitűzések a biztosítékok számunkra, hogy iskolánk fejlődése töretlen lesz. Kérjük az Oktatási Bizottság és a Közgyűlés tagjait, hogy döntésüket szakmai alapon, a fentiekben felsorolt tények alapján, politikai és személyes indíttatásokat mellőzve hozzák meg a május 26-i közgyűlésen.

 Szombathely, 2011.05.23.

A Gothard Jenő Általános Iskola
tantestülete

Az iskola tanárai és a szülők kedden fórumot rendeznek, amelyre meghívták Marton Zsoltot, a körzet képviselőjét: 

Nyílt levél Marton Zsolt képviselőnek

Marton Zsolt
Szombathely Megyei Jogú Város 1. sz. választókerületének önkormányzati képviselője

 Tisztelt Képviselő Úr!

 A Gothard Jenő Általános Iskola szülői és nevelői tisztelettel meghívják Önt a 2011. május 24-én 17 órakor  rendezendő GJ-FÓRUM-ra, melynek célja az igazgatóválasztás körül kialakult helyzet megvitatása.

 A fórum helyszíne: a Gothard Jenő Általános Iskola ebédlője.

Feltétlenül számítunk Önre, mint körzetünk képviselőjére.

 Szombathely, 2011. május 23.

 A Gothard Jenő Általános Iskola Szülői Szervezete és Alkalmazotti Közössége

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!