Halálos áramütést okozott a betonkeverő

Megrázott az áram egy betonkeverő gépet használó munkást Edelényben, a rakacaszendi férfi a helyszínen életét vesztette.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben ismeretlen tettes ellen, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított nyomozást - közölte a főkapitányság szóvivője csütörtökön. Egyedné Novodonszki Éva elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint szerdán, Edelény külterületén, egy borház felújítása során történt az eset, a betonkeverő - eddig tisztázatlan körülmények között - megrázott egy ott munkát végző embert.

 A 49 éves rakacaszendi férfi vélhetően már a helyszínen életét vesztette. A kórházba szállítását követően az orvos már csak a halál bekövetkezését tudta megállapítani, majd ezután értesítette a rendőrséget - közölte a szóvivő. A betonkeverőt a hatóság lefoglalta. A rendőrség a vizsgálatot szakértők bevonásával folytatja.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!