Strauss-Kahn szexbotránya: vádemelés, házi őrizet, lemondás

Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szexuális bűncselekménnyel gyanúsított vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön. DSK ellen hivatalosan is vádat emeltek, ám egymillió dolláros óvadék fejében házi őrizetbe helyezték.

MTI

Hozzátette, hogy megkezdik az új vezérigazgató kiválasztását, és addig az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt. Az igazgatótanács ismertette Strauss-Kahn levelét, amelyben ismételten a leghatározottabban tagadja az ellene felhozott vádakat, s közli, "minden erejét, idejét és energiáját" arra fordítja, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.
   
"Jelen pillanatban elsősorban a feleségemre - akit mindenkinél jobban szeretek -, a gyerekeimre, a családomra és a barátaimra gondolok. Mint ahogy gondolok IMF-beli kollégáimra is." Levelében közli, "végtelenül szomorú", de kötelességének érzi lemondani, mert gondolnia kell családjára, és mert az IMF javát tartja szem előtt.
   
A Wall Street Journal szerint utódként az IMF élére Christine Lagarde francia pénzügyminiszter a legesélyesebb, ha az igazgatótanács követi a hagyományt, amely szerint az IMF vezetője európai (a Világbanké pedig amerikai). A húszak csoportja (G20) azonban nemrég nyílt kiválasztási eljárásban egyezett meg, így lehetséges más jelölt is a felzárkózó gazdaságú országok csoportjából.
   
Eközben újabb tanú bukkant föl az ügyben: a New York-i Sofitel szálló egyik alkalmazottja a reggeli maradékát szedte le, amikor Strauss-Kahn feltételezett áldozata, a guineai származású szobalány bement a lakosztályba. A férfi elmondása szerint az ajtó csak be volt hajtva, amikor a nő belépett. Nem tudta, hogy Strauss-Kahn a fürdőszobában van, ezért azt mondta a nőnek, hogy elkezdheti a takarítást, majd kiment a lakosztályból.
   
Ha igaz, amit az új tanú állít, az azt jelentené, hogy a szobalány nem használta a mágneskártyáját, amikor bement a lakosztályba. Ennek következtében egy fontos bizonyíték veszhet el: nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, mikor ment be a lakosztályba, és mennyi ideig tartózkodott bent a nő - írta a Le Figaro című párizsi napilap. Megjegyezte egyúttal: hamisak azok a felvételek, amelyekről azt állítják, biztonsági kamerák készítették, és az látható rajtuk, hogy a szobalány vagy Strauss-Kahn elhagyja a lakosztályt. Biztonsági kamerák ugyanis csak a földszinten, a szálloda előcsarnokában vannak fölszerelve.
   
Az ügyvédek a csütörtöki meghallgatáson ismét megkísérlik óvadék ellenében szabadlábra helyeztetni védencüket - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. A védelem által felkínálandó szigorú feltételek egyike lesz, hogy a vádlott elektronikus nyomjelzőt visel majd a bokáján. Emellett nem hagyhatja majd el a lakást, a szállodai szobát vagy az irodát, és le kell adnia az útlevelét is. A CNN szerint az ajánlatban "hatalmas összegű" óvadék szerepel majd.
   
Dominique Strauss-Kahn kiesése után a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Szocialista Párt (PS) egyik lehetséges elnökjelöltje, Francois Hollande volt pártvezető lehet az első forduló győztese a jövő évi franciaországi elnökválasztáson, de Nicolas Sarkozy jelenlegi köztársasági elnök mindenképpen a második fordulóba jutna, bárki is lenne szocialista ellenfele.

OLDALTÖRÉS: Vádat emeltek DSK ellen

Vádat emeltek DSK ellen

Vádat emeltek DSK ellen

Vádat emeltek DSK ellen

Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lemondott vezérigazgatója ellen - közölte a New York-i ügyészség.

Michael Obus bíró ugyanakkor egymillió dolláros, készpénzben letétben helyezett óvadék fejében beleegyezett abba, hogy a 62 éves politikus-közgazdász börtön helyett 24 órás, elektronikus megfigyeléssel szigorított házi őrizetbe helyezzék. Strauss-Kahnnak ugyanakkor fizetnie kell a mellé kirendelt fegyveres őrt és a szökése esetére 5 millió dolláros biztosítékot kellett felajánlania.
   
Strauss-Kahn felesége, Anne Sinclair New Yorkban bérelt egy lakást, ahol a bírósági tárgyalás idején mindketten lakni fognak. Az őrzés körülményei összesen havi 200 ezer dollárral fogják megterhelni a vádlott bankszámláját. A politikus-közgazdász hétfő óta vizsgálati fogságban van New Yorkban.
   
Staruss-Kahnnak még egy éjszakát kell rács mögött töltenie. A védelem hivatalosan június 6-án fejheti ki álláspontját a bíróság előtt. A 23 tagú nagyesküdtszék még nem hozta meg határozatát arról, hogy a vádak fényében tárgyalhatónak tartja-e az ügyet.
   
Az IMF vezetéséről való elmondó levelében csütörtökön a volt vezérigazgató határozottan cáfolta az ellene felhozott vádakat, azt, hogy szexuális bűncselekményt, nemi erőszak kísérletét és törvénytelen fogva tartást követett volna el egy szállodai szobalány sérelmére.
   
Strauss-Kahn legesélyesebb utódja az IMF élén számos sajtójelentés értelmében jelenleg Christine Lagarde francia pénzügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!