Alsóőr/Unterwart - Tíz éve a magyarságért

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte tánccal, zenével, az emlékek felidézésével szombaton az UMIZ, azaz az Alsóőri Magyar Média- és Információsközpont.

Vas Népe

Az alsóőri Öregiskola előtt magyar néptáncosok ropták szombaton este, majd Horváth Günther, az UMIZ elnöke köszöntötte a résztvevőket. Második mondatában máris Galambos Ferenc Iréneuszt említette, a burgenlandi magyarság  legendás alsóőri papját, akinek annak idején oroszlánrésze volt abban, hogy létrejött Alsóőrben a  magyar intézet: könyvtára volt az alapja,  és sokat kilincselt is érte.

 

Kelemen László, az UMIZ vezetője sok-sok fotó vetítésével idézte fel az elmúlt tíz év eseményeit. A lebontás előtt álló egykori községi iskola, az Öreg-iskola felújításával kezdődött minden. Annak  tetőterében sikerült kialakítani a magyar intézetet, a 20 ezer kötetes könyvtárat, a földszinti rész pedig a közösségi rendezvények színhelye lett. Pénz nem volt rá, így  az önerő sok-sok önkéntes munka volt.

Sok minden szóba került  ezen az estén beszélgetés közben a 2001. június 8-án felavatott intézet eddigi életéről.  Kiderült:  nincs Magyarországnak olyan megyéje, amelynek képviselői ne jártak volna már itt. Nagyon jól működik az UMIZ irodalmi csoportja, de voltak itt könyvbemutatók, író-olvasó találkozók,  sokféle konferencia is.   Az intézet     különféle bizottságokat, például helytörténeti bizottságot is működtet.   
 
Külön érdemes megemlíteni az  Imre Samu Nyelvi Intézetet. A Magyar Tudományos Akadémiával együttműködő határon túli magyar nyelvi intézetek hálózata részeként  az UMIZ  nyelvtudományi bizottságaként látja el feladatát.  Az intézetben folyó tudományos munkával   Burgenland nyelvi sokszínűségét ápolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!