Dzsudzsák aláírt az Anzsi Mahacskalához

Amint az elmúlt hét fejleményei alapján várható volt, Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhovenből az orosz labdarúgó élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalához igazolt.

MTI

A 37-szeres magyar válogatott szélső négy idényre szóló szerződést írt alá - jelentette be vasárnap sajtótájékoztatón a játékos és az őt képviselő Stars and Friends menedzseriroda. Az üzlet anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor elhangzott, hogy az Anzsi több mint tízmillió eurót (körülbelül 2,65 milliárd forintot) fizetett Dzsudzsákért, aki ezzel biztosan minden idők legdrágább magyar futballistája.

"Nagyon komoly motivációval vágok neki ennek a túrának - nyilatkozta a sajtótájékoztatón Dzsudzsák, aki elmondta: nagyon rosszul estek neki az elmúlt napokban kapott kritikák, amelyek azzal vádolják, hogy csak a pénz miatt igazol a dagesztáni klubhoz. - A hollandnál mindenképpen egy jobb bajnokságba igazolok, még ha technikailag nem is, fizikálisan mindenképpen.


Egy olyan klubot semmiképpen sem neveznék süllyesztőnek, amelynek a vezetői olyan kapcsolatokkal rendelkeznek, hogy a Bajnokok Ligája döntőjét gyakorlatilag a Barcelona elnöke mellett ülve nézhettem végig a Wembley Stadionban. Olyan játékosok vannak a keretben, mint a Chelsea-t és az Anderlechtet is megjárt Mbark Boussoufa, de Roberto Carlost sem kell bemutatnom senkinek."  Ugyanakkor a játékos elmondta, hogy továbbra is a spanyol bajnokságról álmodozik, és 24 évesen "még nem maradt le semmiről."

Dzsudzsák hozzátette: a klub komoly ambícióit jól mutatja, hogy négy éven belül kiemelkedő eredményt szeretnének elérni a Bajnokok Ligájában. A magyar válogatott futballista elmondta, hogy beszélt a vezetőkkel, akik tovább szeretnék majd erősíteni a keretet.

"Akik értenek a focihoz, azok szerint jó döntést hoztam. Büszkén vállalom, hogy egy ilyen csapat jövőjében fontos szerepet játszhatok majd. Úgy érzem, az semmiképpen nem illik rám, hogy csak a pénz motivál" - fogalmazott Dzsudzsák, akit körülbelül nyolc hónapja figyelnek az Anzsi szakemberei.

A magyar futballista július 4-én, az együttes ausztriai edzőtáborában csatlakozik majd a kerethez, itt három edzőmérkőzést játszik a csapat, többek között a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásában elődöntős német Schalke 04-gyel is.

A szerződéssel kapcsolatban Vörösbaranyi József menedzser azt mondta: a sajtóban az elmúlt időszakban rengeteg csapat nevéről lehetett olvasni, ugyanakkor az Anzsi volt az egyetlen, amely konkrét ajánlatot tett a játékosért, ráadásul ez "visszautasíthatatlan volt." Dzsudzsák ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a téli átigazolási időszakban még a később francia bajnoki címet nyert Lille-lel folytattak konkrét tárgyalásokat, ám akkor még nem szeretett volna váltani.

Elhangzott az a kérdés is, felmerült-e annak a lehetősége, hogy Dzsudzsák még egy évet a holland élvonalban marad: "Szép időszakot töltöttem el Hollandiában, mindent kiadtam magamból, de úgy gondolom, eljött az ideje a váltásnak." - reagált a labdarúgó.

A sajtótájékoztatón részt vett German Csisztyakov, az Anzsi vezérigazgatója, aki az MTI-nek is nyilatkozott: "Balázs igazi profi játékos. Nagyszerű szélső, szükségünk van a gyorsaságára, a cseleire és a kiváló beadásaira. Ugyanakkor egy mosolygós ember, aki egy kis vidámságot is hozhat majd az öltözőbe. Valóban szeretnénk tovább erősíteni majd a keretet, ugyanakkor konkrét nevekkel még nem szolgálhatok."

Dzsudzsák elmondta: Egervári Sándor szövetségi kapitány, a szentpétervári Zenitet erősítő Huszti Szabolcs, valamint korábbi csapattársa, Danko Lazovic véleményét is kikérte, mielőtt döntött volna. "A kapitány úr örült is annak, hogy egy fizikailag jobb bajnokságba kerülök majd, ahol még inkább megerősödhetek."

A magyar válogatott játékos hozzátette: az első időszakban az oroszul tökéletesen beszélő édesanyja is ott lesz majd vele Oroszországban, így ugyanis szerinte könnyebben tud majd beilleszkedni.

A 24 éves Dzsudzsák Debrecenben kezdte pályafutását, majd 2008-ban került a PSV Eindhovenhez, amellyel holland bajnoki címet nyert. Az eindhovenieknél meghatározó futballistává vált, a legutóbbi szezonban bronzérmet szerzett a csapattal.

Gadzsi Gadzsijev, az Anzsi vezetőedzője nagyon jó véleménnyel van az új szerzeményről, a futballklub honlapjának nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy Dzsudzsákkal "élesebbé"  válik a csapat.
"Nagyon örülök, hogy sikerült megegyeznünk Balázzsal. Dzsudzsák kétségtelenül egyike a holland bajnokság legerősebb labdarúgóinak – mondta a szakvezető. – Régóta figyelemmel követtük már a játékát, mind klubcsapatában, mind a válogatottban. Érkezésével élesebbé és kreatívabbá válik együttesünk támadójátéka.  Amikor Angliába utaztunk, akkor volt módom találkozni vele, és kitűnő benyomást tett rám".

Dzsudzsák Balázs - PORTRÉ

- születési idő, hely: 1986. december 23., Nyírlugos
- Posztja: szélső
- Válogatottság/gól: 37/5
- Klubjai: Debreceni VSC (2000-2008), PSV Eindhoven (holland, 2008-2011), Anzsi Mahacskala (orosz, 2011-)
- Első felnőtt élvonalbeli mérkőzése: 2005. április 9., DVSC–MTK Budapest (3-0)
- Első válogatottbeli mérkőzése: 2007. június 2., Görögország–Magyarország (2-0)
- Legnagyobb sikerei: háromszoros magyar bajnok (2005, 2006, 2007), Magyar Kupa-győztes (2008), háromszoros magyar Szuperkupa-győztes (2005, 2006, 2007), holland bajnok (2008), holland Szuperkupa-győztes (2008)
- Elismerései: a szezon legjobb külföldön játszó magyar futballistája (2009/2010, 2010/2011), a goal.com év holland csapatának tagja (2010/2011)

Az eddigi legdrágább magyar igazolások

Azzal, hogy Dzsudzsák Balázs vasárnap aláírta négy évre szóló szerződését az orosz Anzsi Mahacskalával, minden idők legdrágább magyar futballistája lett.

A felek ugyan hivatalosan nem közölték a 37-szeres magyar válogatott szélső vételárát, ám korábbi sajtóhírek szerint a dagesztáni klub 14,5 millió eurót fizetett érte.

Az eddigi legdrágább magyar igazolások:

Dzsudzsák Balázs - 14,5 millió euró, 3,8 milliárd forint, PSV Eindhoven (holland)-Anzsi Mahacskala (orosz)
Huszti Szabolcs - 3 millió euró, 887 millió forint, Hannover (német)-Zenit (orosz)
Halmosi Péter - 2,5 millió euró, 584,2 millió forint, Plymouth (angol)-Hull City (angol)
Gera Zoltán - 1,5 millió font, 566,8 millió forint, Ferencváros-West Bromwich Albion (angol)
Détári Lajos - 18 millió márka, 522 millió forint, Frankfurt-Olympiakosz
Dzsudzsák Balázs - 2 millió euró, 509 millió forint, Debrecen-PSV Eindhoven

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!