Életveszélyes állapotban a Tour 2008-as hegyi bajnoka

Mesterséges kómában tartják az egyik legjobb jelenlegi kolumbiai kerékpáros Juan Mauricio Solert, aki csütörtökön a svájci körversenyen szenvedett súlyos balesetet.

Vas Népe

A Tour de France hegyi pontversenyének 2008-as bajnokát válságos állapotban szállították kórházba, miután a viadal hatodik szakaszának elején, Glotenben óriásit bukott, s nekicsapódott egy korlátnak.
   
A diagnózis szerint Solernek az agyában bevérzés keletkezett, s több csontja is eltört. Jelenleg a St. Gallen-i kórházban ápolják. A viadal orvosa szerint állapota súlyos, de stabil. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, s egyelőre még a szervezők sem tudják pontosan mi okozta a problémát.

Soler egyik vetélytársa, Baden Cooke ugyanakkor részletesen beszámolt az esetről. Az ausztrál kerekes szerint az volt a gond, hogy egy körforgalom előtt hirtelen leszűkült az út. "Hirtelen öt centiméter magas járdaszegély került az útjába, esélye sem volt, hogy fékezzen" - írta az AP amerikai hírügynökségnek.
   
Május 9-én az olasz körversenyen történt tragikus kimenetelű baleset, melyben a belga Wouter Weylandt életét vesztette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!