Kőszeg: szabálytalan és ésszerűtlen a közlekedés rendje

Két utca lakói tarthatatlannak tartják a helyzetet. Elviselhetetlen a zaj, a por, a bűz, amit a megnövekedett forgalom okoz immár öt éve Kőszegen.

Némethy Mária

2005-ben, a Fő tér átépítésekor - a lakossági fórum ellenkező állásfoglalása ellenére - az addig egyirányú Munkácsy és Kossuth utcát Kőszeg önkormányzata kétirányúsította. Az elmúlt öt év tapasztalata bizonyította: a döntés helytelen volt. Az említett utcákban a forgalom mintegy ötszörösére emelkedett, mert a város észak-déli forgalma azóta ezekre az utcákra koncentrálódik. 

Elviselhetetlen a zaj, magas a levegőben lévő káros anyag mennyisége, szabálytalan és ésszerűtlen a közlekedési rend. Ráadásul a forgalmat a Gesztenyés étterem előtti parkoló úgynevezett szervizútjára vezették, ami rendkívül balesetveszélyes. Ezen túl napi küzdelmet folytatnak a környéken lakók a szabálytalanul  megálló vagy várakozó autók miatt azért, hogy a kapubejárókat használni lehessen. 

A két utca lakói eddig már több fórumon képviselői, tisztségviselői fogadóóra, írásos megkeresés hiába kérték a változtatást. Most, hogy a Liszt Ferenc utcai buszmegálló áthelyezésének terve hosszú távra eltolódott, levelet írtak Huber László polgármesternek kérve: kezdeményezze a forgalmi rend megváltoztatását a képviselő-testületnél.

Így lett a belváros forgalmi rendjének megtárgyalása egyik témája a nemrégiben megtartott közmeghallgatásnak. Ezen többen is javaslatot tettek arra, hogyan lehetne előnyösen változtatni a helyzeten. Halász György szerint ügyes autóversenyek szoktak ott kialakulni, de ha a parkolási díjat emelnék azon a részen, akkor máris változna a helyzet.

Varjasi Antal azt ecsetelte: a Liszt Ferenc utcában anno nem buszpályaudvar volt, csak egy busz megállóját  alakították ott ki. Most katasztrofális a helyzet. Szerinte a MÉH-telepnél kellene kavicsozott helyet kialakítani a buszoknak. Benedek György a Munkácsy utcai forgalom zajosságát ecsetelte, repedeznek a házak,  jelentős a por mennyisége, a lakók nyugalma teljesen oda. A városrész képviselője, Kiss Péter elmondta: többször is jelezte már a problémát.

Huber László polgármester  türelmet kért, forgalmi szakértőt vontak be az ügybe. Jövőre lejár a busztársasággal a koncessziós megállapodás, változtatni akarnak.

Két javaslat az utca lakóitól

A két utca lakói két javaslatot is tettek arra, hogy megváltozzon a helyzet. Az egyik az öt évvel ezelőtti forgalmi rend visszaállítása, a másik a Kossuth és a Munkácsy utcák egyirányúsítása. Ez  azzal is járna, hogy a Gesztenyésnél a ferde parkolókat meg kellene szüntetni, annak helyén szervizút lenne.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!