Ladik-döntő: különdíjas lett a Reguly csapata

Csütörtökön Bonyhádon az ünnepélyes eredményhirdetéssel véget ért a három magyarországi lapkiadó által szervezett médiavetélkedő országos döntője. A szombathelyiek különdíjjal tértek haza.

Tersztyánszky Krisztina

A Ladik vetélkedőnek ez már a hatodik éve, s ezúttal a szervezők több területen megújították az eddigi években megszokott koreográfiát. A helyszín a  Tisza-partról a  Baranya megyében levő bikali középkori élménybirtokra került át. Új típusú volt az előzetes házi feladat, a helyszíni erőpróba pedig feszítettebb tempót diktált, mint a korábbi években. A szokásos záró program, a lufieregetés helyett az idén a szerda esti tábortűz mellől pislákoló üzenetlámpásokat bocsátottak a magasba a csapatok.

A Ladik-döntő eredményét csütörtökön délelőtt tudták meg a versenyzők, szálláshelyük, a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium tornacsarnokában.

Dr. Kloss Andor, a zsűri elnöke, az Axel Springer Magyarország  tanácsadója elmondta: örömmel olvasták a versenyzők otthoni dolgozatait, amelyekből az derült ki, hogy szükségük van a megyei lapokra, ám jobban örülnének a jelenleginél egy kicsit frissebb, fiatalosabb hangvételnek.

A 250 ezer forintos fődíj Bács-Kiskun megyébe került, a második Somogy, a harmadik helyezett pedig Borsod csapata lett.

Valamennyi versenyző ajándékcsomaggal és oklevéllel tért haza, és jutalmazták a felkészítő pedagógusok munkáját is. 

A Pannon Lapok Társasága színeiben versenyző négy csapat közül a szombathelyiek szerepeltek a legjobban: a Reguly Antal Általános Iskola lányaiból álló KreaTeam csapat mindössze két ponttal maradt le a dobogóról.

Jutott azonban díj a vasi csapatnak is. Néhány feladatot nemcsak a zsűri pontozott, hanem  a vendégként meghívott médiaszakemberek is. A versenyről utolsó feladatként ékes reneszánsz nyelvezeten kellett tudósítást írniuk a csapatoknak.

Az egyik legjobb a szombathelyiek beszámolója lett, így különdíjat vehettek át Tálosi Pétertől, a Pannon Lapok Társasága üzletfejlesztési és marketingvezetőjétől. A díj elnyerésében bizonyára szerepe volt annak, hogy a lányok írása megfelelt a tudósítás műfaji kritériumainak, míg mások inkább levelet, mesét alkottak.

A csapattagok a sikerről  úgy vélekedtek: valószínűleg jó ötleteiknek, kreativitásuknak köszönhetik, illetve annak, hogy jártasak a történelemben, és sikerült humorukat is megcsillogtatni az írásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!